2026. március 19., csütörtök - József

Hírek

Kellett egy jó márkanév, azzal szoktam viccelődni, hogy lehetett volna Csóll csoki is, de azért az komolytalan lett volna. A Stühmert viszont sokan ismerték - erről beszélt a Stühmer csokoládémárkát a 21. században újjáépítő Csóll…
Régészeti leletek bizonyítják, hogy az emberiség már legalább ötezer éve rágózik. A mai Finnország területén találták az eddigi legrégebbi emléket, a nyírfakéregből készült, fognyomokat tartalmazó kátránydarabot. 1970-ben pedig a magyar rágógyártás első teljes éve zárult…
Mindszentkálla, sőt az egész Káli-medence legnépszerűbb fagyizója költözött Budapestre, a Bartók Béla útra. Aggodalomra semmi ok, az eredeti is maradt a helyén, a második egységnek köszönhetően viszont már bármikor megkapjuk ugyanazt a minőséget Budapesten is!
A gyorsétterem lánc többcsatornás „júliusi karácsony” kampánya reményt és vidámságot csempész a vírushelyzetben elcsüggedt fogyasztók világába. Az új videóban szájmaszkot viselő vásárlók nyilatkoznak arról, mennyire szeretnének már túllépni a 2020-as év nehézségein egy boldogabb, karácsonyi…
Újfajta YES! snackszeleteket dob piacra a Nestlé. A finomságok mindegyike 10 gramm növényi fehérjét tartalmaz. A Nestlé nemrég készült tanulmánya szerint a proteinszeleteket kedvelő vásárlók előszeretettel fogyasztanak természetes fehérjeforrású snackeket, amelyek nem tartalmaznak adalékanyagokat.
Rendkívüli nap volt a mai a csokiimádók számára, hiszen hosszú évek küzdelme után ma végül eldőlt kié is az igazi négyzet alakú csokoládé (apropó, csoki – itt írtunk a csokoládé egyik nagyon áldásos hatásáról). Évtizedeken át a…
Ha nem szól közbe a koronavírus-járvány, akkor a chocoMe nettó árbevétele idén meghaladja az egymilliárd forintot. De közbeszólt, megszakítva ezzel a mindössze tíz éve alakult, ez idő alatt pedig a nemzetközi piacon is ismertté és…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

More details
Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője