2025. július 9., szerda - Lukrécia

Receptek

Puha piskóta cseresznyével és csokichipsszel – Teljes kiőrlésű lisztből egészségesebb

1034

Ha nem esszük meg az összes cseresznyét, süssünk belőle süteményt, például piskótát csokival.

Cseresznyéből sosem elég, nem tudok belőle mértéket tartani. Persze ez nem is baj, hiszen nagyon egészséges, egyetlen gond van vele, hogy elég rövid a szezonja. Úgyhogy amíg tart, süssünk belőle süteményt, illetve - természetesen - tegyük el lekvárnak is.

A cseresznye tökéletesen párosítható csokival (mi nem párosítható a csokival?), a legegyszerűbb, ha piskótát sütünk belőle kenyérformában. Azért az egészségünkre is gondoljunk, ez a változat teljes kiőrlésű lisztből készült. Ha pedig vége a szezonnak, rögtön jön úgyis a meggy, kiválóan működik azzal is. A teljes kiőrlésű liszt kicsit több folyadékot vesz fel, én a mézen kívül lekvárt is kevertem a tésztába.

Cseresznyés piskóta csokichipsszel

Hozzávalók 6 adaghoz:

  • 280 gramm liszt (teljes kiőrlésű)
  • másfél teáskanál szódabikarbóna
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • fél teáskanál só
  • 2 darab tojás (L-es)
  • 50 gramm méz
  • 70 gramm vaj
  • másfél teáskanál vaníliakivonat
  • 250 gramm cseresznye (magozott)
  • 150 gramm csokichips (étcsokis)
  • 60 gramm lekvár (meggy, cseresznye, eper)

Előkészítési idő: 15 perc
Elkészítési idő: 45 perc

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy kenyérformát vajazzunk ki. A cseresznyét magozzuk ki, vágjuk kisebb darabokra.

Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat, a lisztet, a szódabikarbónát, a sütőport és a sót. Egy másik tálban keverjük össze a tojásokat, a mézet, a lekvárt, a puha vajat és a vaníliakivonatot. A száraz hozzávalókat forgassuk a tojásos keverékhez, keverjük egyneművé. A végén forgassuk bele a cseresznyét és a csokichipset.

A masszát öntsük a kenyérformába, simítsuk el a tetejét.

Süssük 45 percig, tűpróbáig. Hagyjuk kihűlni, utána szedjük ki a formából.

(Forrás: sobors.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

More details
Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

More details
Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

More details
Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

More details
Klasszikus sütik és a város egyik legjobb fagyija

Klasszikus sütik és a város egyik legjobb fagyija

More details
Belehalt a szépségébe, de róla nevezték el a világ egyik legfinomabb desszertjét

Belehalt a szépségébe, de róla nevezték el a világ egyik legfinomabb desszertjét

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője