2026. április 28., kedd - Valéria

Hírek

Fagylalt világkupán zsűrizett Somogyi Renáta fagylaltmester

2020-06-19 1886

A világ legrangosabb nemzetközi fagylaltversenye zsűrizésében vett részt Somogyi Renáta, a gyenesdiási Bringatanya Somogyi Fagylaltműhely fagylaltmestere. Csapattal készült a kézműves fagylalt hazájának számító Olaszországba, a Rimini városában kétévente megrendezésre kerülő Coppa del Mondo della Gelateria világkupára, azonban egy váratlan esemény miatt végül ítészként vett részt.

Tavaly augusztusban kapott felkérést a Fagylalt Világszövetség elnökétől, Giancarlo Timballotól arra, hogy állítson össze egy magyar csapatot a 2020 január végi megmérettetésre, s vállalja el a csapatkapitányi pozíciót. A versenyen kizárólag meghívásos alapon lehet részt venni, ez a megtiszteltetés első ízben érte a magyarokat.

Somogyi Renáta megbízatása köszönhető annak, hogy több hazai és nemzetközi versenyen szerepelt eddig kiemelkedő eredményekkel. Magáénak tudhat többek között egy Európa-bajnoki ezüstérmet, egy világbajnoki különdíjat, kétszeres Balaton fagyija verseny győzelmet, emellett az „Év fagylaltja” címet, s 2018-ban megkapta a szakmai nívódíjat is.

A rangos megbízatást teljesítve összehozott egy olyan képzett szakemberekből álló gárdát, amely nemzetközi színtéren is megállja a helyét, és a magyarok számára addig ismeretlen terepen is versenyképes. Ám a sok gyakorlás, befektetett munka ellenére a csapat cukrászának közvetlenül az utazás előtti megbetegedése miatt nem volt lehetséges a részvétel. A versenybizottság ekkor zsűritagnak kérte fel Somogyi Renátát, aki ennek eleget téve a 4 nap alatt 88 fajta kreációt kóstolt, és értékelt.

– Összesen 11 ország mérte össze tudását a rangos eseményen – mondta a gyenesdiási fagylaltmester. – A verseny mind szakmailag, mind pedig baráti és szakmai kapcsolatépítés szempontjából nagyon hasznos volt. Az eredményhirdetés előtt felcsendült a magyar himnusz is. A versenybizottság arról biztosított, hogy két év múlva a csapattal várnak vissza.

A versenyt Olaszország nyerte, Japán végzett a második helyen, Argentína lett a harmadik.


(Forrás: www.keszthely.szuperinfo.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Megvan Európa csokifővárosa

Megvan Európa csokifővárosa

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője