2025. február 7., péntek - Tódor

Hírek

Tonkababos erdei velős és angolkrémes is versenyzik az ország cukormentes tortája címért

2020-06-11 1050

A szegedi Virág Cukrászda két terméke, valamint a pilisszentiváni Ludwig & Mentesi Kft., a monori AMI Süti Kft. és a tápiószecsői Hisztéria cukrászda egy-egy alkotása jutott az idei Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe.

Idén is kiváló munkák születtek, minden versenybe nevezett tortában volt fantázia. Elsősorban az alapanyagokat és az ízvilágot értékeltük, természetesen a szénhidrát és a kalória értékek mellett. A cukrász szakma egyik csúcsa, hogy Magyarország születésnapjára tortát készíthetünk – mondta Nándori László, a zsűri elnöke, korábbi háromszoros győztes a szerdai eredményhirdetésen a fővárosi Zila Kávéház és Étteremben.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével a hazai cukrász szakma is nagyon nehéz időszakon van túl.

Minden jel szerint idén is lesz Magyar Ízek Utcája augusztus 20-án a Várkert Bazárban, ahol a Magyarország tortája, valamint a Magyarország cukormentes tortája verseny győztese bemutatkozik.

A nyertes tortákat várhatóan augusztus elején jelentik be, a legjobb alkotásokat Magyarország több száz cukrászdájában meg lehet majd kóstolni. Idén kilencedik alkalommal hirdetett közös versenyt az Ipartestület, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukrászok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használják fel a cukormentes torták elkészítéséhez.

A cukormentes alkotások szerdai versenyén tizenhét torta indult. A zsűri döntése alapján döntőbe került a szegedi Virág Cukrászda két tortája, a Kicsi Mogyoró és a Csicsíjja. Előbbi jellemző ízei között szerepel a napraforgókrém, a tejszínes mogyorókrém, a tonkababos erdei velő és az almaropogós, utóbbiban a chiamag lisztes-köleslisztes-tökmaglisztes felvert és az eperkrém.

Szintén bejutott a fináléba a pilisszentiváni Ludwig & Mentes Kft. Szentivánéjiálom fantázia nevű tortája (céklás-almás felvert, fahéjas meggylekvár, tejszínes-zabpelyhes angolkrém), a monori AMI Süti Kft. AMI Pisztáciája (pisztáciás joconde tészta, málna betét, fehércsokoládé és pisztácia mousse), illetve a tápiószecsői Hisztéria cukrászda Szecsői Mámor nevű alkotása, amely kakaós piskótát, étcsoki mousse-t, málnás áztatót és zselébetétet tartalmaz.

(Forrás: 24.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Csokifesztivál, Árkád Szeged, 2025. februrá 9-11.

Csokifesztivál, Árkád Szeged, 2025. februrá 9-11.

More details
Csömöri hájastészta és fánksütő, lekvárfőző verseny, 2025. február 8.

Csömöri hájastészta és fánksütő, lekvárfőző verseny, 2025. február 8.

More details
Nutella-napok, 2025. február 7-9.

Nutella-napok, 2025. február 7-9.

More details
Szalonna nélkül, túrós csuszából készít csokoládét a magyar desszertséf

Szalonna nélkül, túrós csuszából készít csokoládét a magyar desszertséf

More details
A dubai csokoládét Dubaiban kell készíteni!

A dubai csokoládét Dubaiban kell készíteni!

More details
Pisztácia napok, 2025. január 24-26.

Pisztácia napok, 2025. január 24-26.

More details
Édes élet: gasztroséta az édességek nyomában

Édes élet: gasztroséta az édességek nyomában

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője