2025. augusztus 17., vasárnap - Jácint

Hírek

Mintegy 20 ezer tábla csokit gyűjtöttek a bohócdoktorok

2022-01-24 1251

A szegedi Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai tavaly az ünnepekre csaknem 20 ezer tábla csokit gyűjtöttek az egészségügyi intézményekben gyógyuló gyerekeknek.

A szegedi Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai tavaly is megrendezték csokigyűjtésüket az ünnepek alatt a kórházakban, klinikákon fekvő, ott gyógyuló és lábadozó gyerekek javára. A vidámságot ho­­zó „doktorok”, már 2008 óta segítik jelenlétükkel a kicsik gyógyulását, és 5 éve gyűjtik az édességet nekik. Gere Anikó Mónika koordinátor lapunknak elmondta, hogy 2020-ban 10 ezer, tavaly pedig már mintegy 20 ezer tábla gyűlt össze az adományozóknak köszönhetően. A szentmihályi Masni cukrászda gyűjtőpontjáról az akció kezdetekor lapunk is beszámolt. 

– Országosan 42 gyűjtőpon­tunk volt, aminek a felét a szegediek tették ki, ennyien iratkoztak fel, regisztráltak hozzánk. A megyeszékhelyen kívül gyűjtötték még a csokoládékat Sándorfalván, Algyőn, Kiszomboron, Makón, Hódmezővásárhelyen és Szőregen. Olyan vállalatoknál külön pontok létesültek, ahová kívülről nem lehet „besétálni”, mint például a Sole-Mizo, de a Délút Kft., valamint olyan intézmények, iskolák is csatlakoztak, ahol a gyerekek tanulnak – sorolta Gere Anikó Mónika alapítványi koordinátor. Hozzátette: utóbbiak példája, aktív részvétele azért is fontos, mert a diákok, a fiatal felnőttek ezt látva megtanulhatják azt a képességet, hogy másokkal is törődjenek, ez az életük részévé válhat, és szülőként ezt az értékrendet továbbadhatják gyermekeiknek. Ezt a gondolatmenetet még azzal toldotta meg: mindenkinek köszönik a segítséget. 

December 16-áig az összegyűltből több mint 10 ezer tábla csokoládét már kézbesítettek a kórházakban gyógyuló fiatal betegeknek, ezzel segítve felépülésüket, és azt, hogy megéljék az ünnepet, átéljék annak hangulatát. Került az édességekből a szegedi gyermekklinikára, Szentesre, Kecskemétre, a makói és a hódmezővásárhelyi kórházba, az ópusztaszeri otthonba és az újszegedi Covid-osztályra. 

– A következő 10 ezret az idei esztendő első negyedévében juttatjuk el az egészségügyi in­­tézményekbe – egészítette ki a listát Gere Anikó Mónika. 

I Forrás: delmagyar.hu

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Rétesutca Fesztivál, 2025. augusztus 9.

Rétesutca Fesztivál, 2025. augusztus 9.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

More details
Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

More details
Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

More details
Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője