A múzeumba belépve azonnal megcsapja a látogatót a finom, édes illat, de körbenézve sem talál mást, mint üvegvitrinekben elhelyezett kakaóbabot és -cserjét, fotókkal és rajzokkal illusztrált leírásokat, melyek a kakaó fölfedezéséről és felhasználásáról tudósítanak.
A szimat azonban nem csal: a következő, hatalmas terem közepén szökőkút áll, ám belőle víz helyett folyékony csokoládé bugyog. Az ínycsiklandó látványosságot tömeg veszi körül, de még az amúgy fegyelmezett németek sem bírnak magukkal: külön erre a célra alkalmazott rendészek terelgetik vissza a sorba az előzni akaró gyerekeket és felnőtteket. Mert a vágyak szökőkútjából kóstolni is szabad: keskeny nápolyiszeleteket márthatunk a sûrû, édes masszába.
Az ingyen csemegézés ezzel a lehetőséggel ki is merül, viszont a többi teremben megismerkedhetünk a csokoládé történetével. A kakaóbabot 1502-ben hozta magával Kolumbusz, de őshazájában, Mexikóban már évszázadokkal korábban is itták a rendkívül tápláló, xocolatl nevû folyadékot. Ez az ital cseppet sem hasonlított a mai kakaóhoz: hideg és keserû, csípős főzet volt. Mexikóban ma is kedvelik a chilivel készült csípős csokoládémártást.
Európában sokáig a főurak luxusa volt. Csupán a 19. század elején, a holland Van Houtennek sikerült semlegesíteni a kakaóbab savasságát, azóta készítenek belőle édes italt és csokoládét. Svájchoz kötődik a következő fontos állomás: itt sikerült házasítani a tejet a kakaóporral. Svájc a tejcsokoládé feltalálása óta őrzi vezető helyét a világ csokoládégyártásában, legalábbis ami a minőséget jelenti.
Az eladhatóságban - azaz a reklámban - a németek szereztek kulcspozíciót. A század végén a német Ludwig Stollwerck az erősödő konkurenciaharcban két óriási reklámfogást is kieszelt: kicsi, színes képekkel díszítette a csokitáblák csomagolópapírját, majd 1885-ben csokoládéautomatákat állított fel, és ezzel ugrásszerûen növelte forgalmát. E százharminc éves automaták a mai kiállítás legérdekesebb múltidéző tárgyai, a legszebbek pedig azok a 100-200 éves aranyozott porcelánkészletek, amelyekben déd- és ükanyáink szervírozták a forró, illatos csokoládét a délutáni kuglóf mellé.
A gyerekeknek minden bizonnyal a századelőről származó, berendezett kis bolt tetszik, amelyben az eladókisasszony is korabeli ruhát visel. Bepillantást nyerhetünk egy mai, korszerûen felszerelt, patikatisztaságú mûhely munkájába is, ahol a bonbonkészítés néhány folyamatát mutatják be élőben. Az itt készült édességeket természetesen meg is lehet vásárolni, sőt az előcsarnokban fagylaltozó és süteményeket árusító cukrászda is található, hogy maradéktalanul kielégíthessék az ínycsiklandó bemutató után felkeltett étvágyat.
A múzeum elérhetőségei:
Imhoff-Stollwerck-Museum, Rheinauhafen 1a, 50678 Köln
Az ingyen csemegézés ezzel a lehetőséggel ki is merül, viszont a többi teremben megismerkedhetünk a csokoládé történetével. A kakaóbabot 1502-ben hozta magával Kolumbusz, de őshazájában, Mexikóban már évszázadokkal korábban is itták a rendkívül tápláló, xocolatl nevû folyadékot. Ez az ital cseppet sem hasonlított a mai kakaóhoz: hideg és keserû, csípős főzet volt. Mexikóban ma is kedvelik a chilivel készült csípős csokoládémártást.
Európában sokáig a főurak luxusa volt. Csupán a 19. század elején, a holland Van Houtennek sikerült semlegesíteni a kakaóbab savasságát, azóta készítenek belőle édes italt és csokoládét. Svájchoz kötődik a következő fontos állomás: itt sikerült házasítani a tejet a kakaóporral. Svájc a tejcsokoládé feltalálása óta őrzi vezető helyét a világ csokoládégyártásában, legalábbis ami a minőséget jelenti.
Az eladhatóságban - azaz a reklámban - a németek szereztek kulcspozíciót. A század végén a német Ludwig Stollwerck az erősödő konkurenciaharcban két óriási reklámfogást is kieszelt: kicsi, színes képekkel díszítette a csokitáblák csomagolópapírját, majd 1885-ben csokoládéautomatákat állított fel, és ezzel ugrásszerûen növelte forgalmát. E százharminc éves automaták a mai kiállítás legérdekesebb múltidéző tárgyai, a legszebbek pedig azok a 100-200 éves aranyozott porcelánkészletek, amelyekben déd- és ükanyáink szervírozták a forró, illatos csokoládét a délutáni kuglóf mellé.
A gyerekeknek minden bizonnyal a századelőről származó, berendezett kis bolt tetszik, amelyben az eladókisasszony is korabeli ruhát visel. Bepillantást nyerhetünk egy mai, korszerûen felszerelt, patikatisztaságú mûhely munkájába is, ahol a bonbonkészítés néhány folyamatát mutatják be élőben. Az itt készült édességeket természetesen meg is lehet vásárolni, sőt az előcsarnokban fagylaltozó és süteményeket árusító cukrászda is található, hogy maradéktalanul kielégíthessék az ínycsiklandó bemutató után felkeltett étvágyat.
A múzeum elérhetőségei:
Imhoff-Stollwerck-Museum, Rheinauhafen 1a, 50678 Köln
Web: www.schokoladenmuseum.de
Tel. 0221/931-8880
Tel. 0221/931-8880
(Csokoládé Világ)
