2025. július 10., csütörtök - Amália

Hírek

Újra itt a hazai Piros Mogyorós!

2019-01-07 7673

2014-ben állította le Piros Mogyorós legendás magyar csokoládémárka termékgyártását a Mondelez Hungária. Egy magyar, komoly édesipari és kereskedelmi tapasztalattal bíró cég éleszti most újjá annak előállítását és forgalmazását, a korábbi gyártóval kötött megállapodása alapján.

A Figyelő legfrissebb számában interjút készített Szabó Györggyel, a P.O.P. Kft tulajdonostársával és ügyvezetőjével. Ennek a társaságnak köszönhető, hogy a karácsonyi szezonra a Piros Mogyorós több nagy áruházlánc – Auchan, SPAR –, valamint a MOL és az OMV benzinkúti boltjaiban is megtalálható a polcokon.

szabour

Szabó György, P.O.P. Kft társtulajdonosa

A cégvezető az interjúban elmondta, hogy a márkanév alá tartozó gyártás beindítása előtt reprezentatív piackutatást végezzek.

Ebből az derült ki hogy a lakosság körében 92 százalékos a márka ismertsége. 

A megkérdezettek vásárlási hajlandósága kifejezetten erős volt, 79 százalékos.

Szabó György azt is ismertette, hogy a gyártást egy vajdasági vállalkozás végzi, mely 100 százalékban hazai tulajdonú, és a foglalkoztatottak többsége is magyar. Kifejtette azt is: a magas minőségi színvonalon történő termékelőállításhoz szükséges volt a gyártósori kapacitás bővítése.

Ezt a cég önerőből valósította meg.

A P.O.P. Kft. jelentős édességforgalmazói tapasztalattal a háta mögött valósította meg a projektet. A cég két évtizede együtt dolgozik a Mondelez Hungária Kft.-vel. Kereskedelmi hálózatukon keresztül végzik a Milka, a Sport szelet, a Győri Keksz és a Negro termékek forgalmazását.

Tovább a teljes cikkhez: Karácsonyra visszatért a boltokba a legendás magyar édesség

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

More details
Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

More details
Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

More details
Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

More details
Klasszikus sütik és a város egyik legjobb fagyija

Klasszikus sütik és a város egyik legjobb fagyija

More details
Belehalt a szépségébe, de róla nevezték el a világ egyik legfinomabb desszertjét

Belehalt a szépségébe, de róla nevezték el a világ egyik legfinomabb desszertjét

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője