2026. április 11., szombat - Leó

Hírek

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

2025-11-25 717

Több mint 12.000 szem szaloncukor került megkóstolásra az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Év Szaloncukra versenyen, amit a Szeretem a csokit TikTok csatorna videósai, Kovács Ádám és Kovács Gergely hoztak létre. A versenyen lehetőséget kapott a nevezésre minden kicsi és nagy gyártó egyaránt.

"A nyolc verseny kategóriából hat kategória kóstolóit idén is a verseny közösségi oldalainak követői közül választottuk ki. Azonban az egyik legnépszerűbb kategória a gyerekek kedvence kategória zsűrijében idén a Magyar Színház Keménykalap és krumpliorr című előadás gyermek színészei is helyet kaptak. Ez azért is öröm volt számunkra, mert a kóstoláson a színház által készített videókon keresztül ezt az élményt a követőinknek is át tudtuk adni." - mondták a szervezők

Idén ismét a szakmai kategóriában is nevezhettek a gyártók. Ebben a kategóriában azonban gyártónként csak három szaloncukorral indulhattak. A szakmai zsűriben Gácsi Zoltán, a Csokoládé Akadémia szakmai vezetője, Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, Abrudán Zsolt, a New York Kávéház chefje, Mihály Lajos szakácsmester és cukrász, Szentandrás-Szabó Emese, mestercukrász valamint Pásztor Éva mestercukrász, szakoktató döntött a szaloncukrokról.  

A zsűrizésben minden évben sztárok is segítenek egy-egy kategóriában. Idén a zselés kategóriát a Magyar Színház sztárjai: Trokán Anna, Jenes Kitti és Pavletits Béla kóstolta.

"Minden évben szeretjük frissíteni a kategóriákat, hogy a verseny segítségül tudjon szolgálni egy-egy kisebb közösségnek is. Idén a "mentes" szaloncukrok kaptak külön kategóriákat, amiben a cukor, glutén és tejfehérje érzékeny közönség számára gyártott szaloncukrok külön versenybe szállhattak."- mondta el Kovács Gergely szervező.

Az Év Szaloncukra idén ismét rekord számú nevezéssel 24 gyártó 165 szaloncukra közül került kiválasztásra. A verseny 8 kategóriájában összesen közel 200 kóstoló döntött a díjazottakról és 12.000 szaloncukor került kóstolásra.

Az Év Szaloncukra idén a soltvadkerti Szent Korona cukrászda karamellizált fehércsokoládéval bevont Lotus kekszes karamellás szaloncukra lett. Második helyen a Keszthelyi Sütibolt roppanó ostyás sós karamellás szaloncukra lett, ami 2021-ben már az év legjobb karamellás szaloncukra volt. A harmadik a Gyulai Kézműves Cukrászda DJC Stílusgyakorlat szaloncukra lett, amit a Magyarország Tortája 2025-ös győztes tortája alapján készítettek a tortaverseny győztesei.

A szakmai kategória győztese a balatongyöröki Promenád Kávéház

Narancs Esszencia  névre keresztelt konfitált narancszseles étcsokoládés narancskrémes szaloncukra, a második az orosházi Hóvirág Cukrászda füstös whiskeys mogyorós szaloncukra, míg a harmadik a Hisztéria Cukrászda étcsokoládés meggyes szaloncukra lett.

A legjobb zselés szaloncukor a Keszthelyi Sütibolt Régi idők zselés szaloncukra lett, második helyen végzett a Sulyán Cukrászda valódi meggy zselés szaloncukra, míg a harmadik a székesfehérvári Damniczki Cukrászda Unikumos szilvás zselés szaloncukra lett.

A hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriájában "Az Év Cukormentes szalocnukra" a Diabette narancsos-marcipános szaloncukra lett a legjobb, a gluténmentes kategóriában a Hisztéria Cukrászda feketeribizli zselés szaloncukra győzött, míg a tejfehérje mentes kategóriában a Stühmer meggyes marcipános szaloncukrát díjazták.

A gyerekek kedvence a kiskunlacházi Demeter Chocolate Dubai csokoládés szaloncukra lett az első, második helyen a pápai Ricsi Cukrászda málnás vattacukros szaloncukra végzett és a harmadik a Sulyán Cukrászda igazi áfonya zselés szaloncukra lett. Az Év új íze a kapsovári Jogos Desszert  csokoládé- és desszertműhely Tökmagos Berriolette pürés fehércsokoládés szaloncukra lett,  amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

Az Év Szaloncukra győztese:

  1. Szent Korona Cukrászda - Karamellizált fehércsokoládéval bevont Lotus kekszes karamellás szaloncukor
  2. Keszthelyi Sütibolt - roppanó ostyás sós karamellás szaloncukor
  3. Gyulai Kézműves Cukrászda - DJC Stílusgyakorlat, a 2025-ös Magyarország tortájából készült szaloncukor

Szakmai kategória győztesei:

  1. Promenád Kávéház - Narancs Esszencia - konfitált narancszselés, étcsokoládés narancs krémes szaloncukor
  2. Hóvirág Cukrászda - füstös whiskys mogyorós szaloncukor
  3. Hisztéria Cukrászda - étcsokoládés meggyes szaloncukor

A gyerekek kedvence:

  1. Demeter Chocolate - Dubai csokoládés szaloncukor
  2. Ricsi Cukrászda - málnás vattacukor ízű szaloncukor
  3. Sulyán Cukrászda - valódi áfonya zselés szaloncukor

Zselés szaloncukrok:

  1. Keszthelyi Sütibolt - Régi idők zselés szaloncukra - citrom-narancsízű zselés szaloncukor
  2. Sulyán Cukrászda - valódi meggy zselés szaloncukor
  3. Damniczki Cukrászda - Unikumos aszalt szilvás zselés szaloncukor

Az Év Cukormentes (hozzáadott cukrot nem tartalmazó) szaloncukra: Diabette - narancsos marcipános szaloncukor

Az Év gluténmentes (hozzáadott glutén tartalmú alapanyagot nem tartalmazó) szaloncukra: Hisztéria Cukrászda - feketeribizli zselés szaloncukor
Az év tejfehérje mentes szaloncukra: Stühmer - meggyes marcipános szaloncukor

Az Év Új íze: Jogos Desszert - Tökmagos Berriolette pürés fehércsokoládés szaloncukor

www.azevszaloncukra.hu

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Megvan Európa csokifővárosa

Megvan Európa csokifővárosa

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Rejtélyes csokoládéeltűnés: több tonnának veszett nyoma Európában

Rejtélyes csokoládéeltűnés: több tonnának veszett nyoma Európában

More details
Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

More details
Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője