2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Hírek

Nagy bravúrt hajtottak végre a mikulások, az édességek legfontosabb időszaka következik

2023-12-07 755

Minden bizonnyal nem aranybetűkkel kerül a 2023-as év az édességgyártók történelemkönyvébe. Áremelkedés és csökkenő eladásszámok mellett telt az esztendő, az ünnepi időszak azonban e szegmens számára is nitrót jelent – mondta az Index megkeresésére az édességgyártók szövetsége, amelynek közreműködésével az Év Szaloncukra Díj is gazdára talált.

A várt éves általános inflációt meghaladó mértékben, közel 24 százalékkal emelkedtek az édességek árai 2023-ban – közölte az Index megkeresésére a Magyar Édességgyártók Szövetsége a gyártóktól és kereskedőktől kapott visszajelzések, illetve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. (A Magyar Nemzeti Bank 17,6–18,1 százalékos éves általános inflációval számol.)

„Az áremelkedésben az általános infláció mellett oroszlánrészt vállalt a két, talán legfontosabb édesség-alapanyag, a cukor, valamint a kakaó világpiaci árának 50–60, valamint 60–75 százalékos emelkedése” – mondta lapunknak Intődy Gábor. A szövetség főtitkára szerint ebből (is) következik, hogy legnagyobb mértékben a magas kakaótartalmú termékek drágultak, mint például a tiszta kakaópor, vagy az étcsokoládé. Hozzátette: a korábbi nagyon magas és hektikusan mozgó energiaárak stabilizálódni látszanak, „és úgy tűnik, észszerű keretek között lehet szerződést kötni az energiaszolgáltatókkal, ezen a területen, tehát van előrelépés és további okunk a reménykedésre”.

A teljes cikk: Nagy bravúrt hajtottak végre a mikulások, az édességek legfontosabb időszaka következik

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
A szakma halhatatlanjai közé választották a magyar fagylaltmestert

A szakma halhatatlanjai közé választották a magyar fagylaltmestert

More details
Édességvásárlási tippek: hogyan válasszunk minőségi csokoládét és finomságokat online?

Édességvásárlási tippek: hogyan válasszunk minőségi csokoládét és finomságokat online?

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője