A csokoládéról mindenkinek van valamilyen elképzelése. Nosztalgikus emlékek a régi Szerencsiről, egy-két remek forró csoki émelyítő emléke, a Harris-film után septiben felvásárolt és azonmód megevett bonbonok. Meg aztán ott voltak a maják és az a bizonyos chili...

A kakaóbab felfedezésének története múltba vész, de az biztos, hogy a maják már a VI. században ismerték és termesztették. Az Új Világ spanyol hódítói egy jó darabig saját maguknak tartották a kakaóbab Európába való importálás jogát, aztán XIII. Lajos neje megnyitotta a kakaó útját Franciaországba és Európába is. Az európai nyitás kapcsán jutottak lehetőséghez a hollandok, akik elévülhetetlen érdemeikért örök jelzői maradnak az általuk gyártott és forgalmazott kakaópornak.

A táblás csokoládé előállítása is több lángelme kísérletezésének eredményeként jött létre. A XIX. század elején az akkori zsíros kakaómasszát csupán cukorral dolgozták össze, ebből állították elő a folyékony csokoládé készítéséhez szükséges tömböket, amiket önmagukban rágcsálni nem jelentett túl nagy élvezetet.

A ma ismert és kedvelt táblák elkészítésének három szülőatyja van: az angol Fry, és a két svájci: Nestlé és Lindt. Fry cége készítette az első csokoládétojást 1873-ban, ő volt az, aki kísérletezésbe kezdett, és a folyékony csokoládéhoz kevert kakaóvajjal és cukorral megalkotta a kellemes ízű elegyet, amiből elkészülhetett az első tábla étcsokoládé. Ezután jött Daniel Peter, aki a tejjel való csokoládégazdagításnak szánt 7 évet az életéből, míg végül Nestlé és az általa kikísérletezett – tápszerhez szánt – sűrített tej adta meg a választ: 1875-ben megszületett az első tábla tejcsokoládé; s végezetül Lindt, aki a konsolás/konsírozás feltalálásával egészen finom állagú csokoládéhoz juttatta a világot. Persze ne feledkezzünk meg a szintén svájci François-Louis Cailler és Philippe Suchard urakról sem, akik ugyanebben az időben hasonlóan sokat tettek a csokoládékultúráért.

Furcsa mód a csokoládékészítésben későn bekapcsolódott Svájc tette meg a legnagyobb lépéseket a ma ismert és kedvelt táblás csokoládék felé, és vált ennek az édességnek a fellegvárává. Szintén kései versenyző, mégis az élvonalban van: Belgium. Itt a csokoládénak nem a táblás verziójával értek el nagy sikereket, hanem a Neuhaus által létrehozott pralinéval. A formázott, töltött, ezerféleképp ízesített kézműves csokoládék Mekkája ez az ország.

Kezdjük az elején

A csokoládé alapanyaga a kakaóbab. A bolygónk nagy kakaóbab ültetvényei Mexikóban, Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, Indiában találhatóak. A „kakaóöv” a trópusokon található, az egyenlítőtől északra és délre is 15-15 fokig tart. Az afrikai ültetvények a XIX. században keletkeztek, amikor az amerikai termőterületek már nem bírták ellátni a csokoládéra éhes világot. Mára az össztermés 70%-át a fekete kontinens adja.

A leggyakoribban termesztett bab a Criollo, a Forastero, a ritka, ecuadori Arriba és a kettő hibride, a Trinitario. A Karib-térségben és Közép-Amerikában őshonos lágy, selymes ízű Criollo a legritkább, ő csupán az összetermelés 2-3%-át adja. Alacsony hozammal bíró és meglehetősen kényes fajta. A leggyakrabban termesztett fajta a Forastero. Strapabíróbb és jobban termő, mint a Criollo.

A kakaóbab feldolgozása

A kakaóbabból két úgynevezett köztitermék, a kakaómassza és a kakaóvaj, illetve két végtermék, a  kakaópor és csokoládé keletkezik.

A kakaófa termését felvágják, a babokat kiszedegetik, majd banánlevelekre fektetik, lefedik, és egy hétig hagyják 45-50 fokon fermentálódni. A fermentálódás alatt kezd kialakulni az aroma, és fellazul a bab héja. Ezután vagy napon, vagy meleg levegővel fújva szárítják a magokat, hogy a víztartalmukat csökkentsék.

Forrás: Csodálatos csokoládék