2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Életmód

A depresszió és a csoki evés

1742

Egy tanulmány szerint a depresszióban szenvedő betegek az elfogyasztott mennyiség betegségük súlyosságával növekszik.Kutatásunk megerősítette azt a régóta uralkodó feltételezést, hogy az emberek előszeretettel esznek csokoládét, amikor rossz kedélyállapotban vannak.- állítja Dr. Beatrice Golomb, a San Diego-i Kalifornia Egyetem kutatója, az Archives of Internal Medicine folyóiratban megjelenő tanulmány társszerzője.

A kutatók körülbelül 1000 felnőtt esetében vizsgálták a csokoládéfogyasztást és a kedélyállapotot, akik nem szedtek antidepresszáns gyógyszereket, és nem szenvedtek szívbetegségekben illetve cukorbetegségben. Az alanyokat arról kérdezték, mennyi csokoládét fogyasztanak hetente. Depressziójuk szintjét az Epidemiológiai Kutatási Központ Depresszióskála (CES-D) alapján értékelték.

A kutatásból az derült ki, hogy a legmagasabb értékekkel rendelkező vizsgálati alanyok, vagyis azok, akik a legdepressziósabbak, majdnem 12 adag (kb. 28 gramm/adag) csokoládét fogyasztottak havonta, szemben a depressziós tüneteket nem mutató alanyok esetében mért havi öt adaggal. A mérsékelten depressziós alanyok havonta nyolc adag csokoládét fogyasztottak. A vizsgálatban nem tettek különbséget a tej- illetve étcsokoládé között.

Az eredményeket nem magyarázza a koffein, a zsír, a szénhidrát vagy az energiabevitel általános növekedése, ami azt jelenti, hogy az eredmények csak a csokoládéra vonatkoznak.- hangsúlyozta Golomb.

A depressziós és a depresszióban nem szenvedő alanyok között más antioxidánsokban gazdag élelmiszerek, például a hal, a kávé, a gyümölcsök és a zöldségek fogyasztásában sem mutattak ki eltérést. A kutatók szerint további vizsgálatokra lesz szükség annak meghatározásához, mi lehet az összefüggés alapja, illetve okként vagy gyógyírként milyen szerepet játszhat a csokoládé a depresszióban.

Forrás: Napidoktor.hu

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője