2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek

Táplálkozás koronavírus idején: mire figyelj a járvány alatt?

2020-05-11 715

Az emberi szervezet folyamatosan változik, fejlődik, amit megfelelő táplálkozással nagymértékben segíthetünk. A változások és az azokra adott tudatos reakciók szerves részét kell hogy képezzék mindennapjainknak, most azonban olyan eseménysorozat következett be a világon, amely alapjaiban alakítja át mindannyiunk életét.

Jelenleg a változás életünk minden területén jelen van, amihez egyszerre nehéz alkalmazkodni, megfelelő stratégiát kitalálni, megvalósítani, ráadásul napról napra módosulhat a helyzet. A változások általában tőlünk teljesen függetlenül, általunk nem irányítható módon következnek be, amilyen a Covid-19 világjárvány is. Mivel irányítani egyénileg nem tudjuk, a legfontosabb, hogy megfelelően reagáljunk a körülményekre. A legfontosabb a tervezés, a szervezés, a racionalizálás és a vásárlások gyakoriságának csökkentése úgy, hogy közben a helyes táplálkozási elveknek is eleget tegyünk, amivel hozzájárulunk az immunrendszerünk megfelelő működéséhez. Ehhez ad hasznos tanácsokat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Új időszámítás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója 2020. március 20-án hangsúlyozta a megfelelő étrend és életmód-intézkedések fontosságát, ideértve a megfelelő táplálkozást az immunrendszer védelme érdekében. Ez természetesen nem helyettesíti a legfontosabb közegészségügyi és orvosi tanácsok betartását a megelőzés terén. Az egészséges táplálkozás megvalósítása kihívást jelenthet a családok számára, hiszen a hazai reprezentatív felmérések folyamatosan azt bizonyítják, hogy a lakosság nagyobb részének még van mit tennie ezen a területen. Az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) 2014-es eredményei szerint a férfiak 65 százaléka, a nők 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A felnőttek, ezen belül a szülők helytelen táplálkozási szokásai nemcsak saját egészségükre van kihatással, hanem a gyermekek tápláltsági állapotára, későbbi, táplálkozással összefüggő rizikófaktorok korai kialakulására is.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel sok háztartásban az egész család otthon van: gyermekek és szülők is. Jó hír, hogy így több figyelmet szentelhetünk saját és szeretteink étkezésére, ami persze kihívásokkal is jár. A friss alapanyagok korlátozott hozzáférése csökkentheti az egészséges és változatos étrend megvalósításának lehetőségeit. Ez potenciálisan a fokozottan feldolgozott élelmiszerek fogyasztásához is vezethet, amelyek általában magas zsír-, cukor- és sótartalmúak. Ennek ellenére jól összeállított, átgondolt étrenddel még korlátozott összetevők mellett is folytatható az egészséget támogató étkezés. Az optimális egészség elérése/megőrzése érdekében szintén fontos fizikailag aktívnak maradni. Az egészséges egyének otthon fitten maradásának támogatása érdekében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) külön útmutatást dolgozott ki a karantén idejére, ideértve az otthoni testedzési gyakorlatokkal kapcsolatos tippeket és példákat. Hazánkban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága márciusban kiadott egy dokumentumot, amely az emberi szervezet védekezőképességének erősítéséről szól. Itt is hangsúlyosan szerepel a mozgás és az egészséges táplálkozás.

Egészséges táplálkozás, jobb közérzet

A szervezet, az immunrendszer megfelelő működéséhez egészséges táplálkozásra van szükség, többek között napi legalább 400 g zöldség és gyümölcs fogyasztása, rostdús étkezés ajánlott. Kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozással a szervezet vitamin- és ásványianyag-, nyomelem-ellátottsága megfelelő tud lenni. Ilyenkor tavasz elején a vitaminellátottság zavart szenvedhet, de a raktárak kimerülését gyorsítják a krónikus betegségek, a mozgáskorlátozottság, a helytelen táplálkozás is. Éppen ezért ilyenkor fontos, hogy plusz vitamin-, ásványianyag- és nyomelembevitelről gondoskodjunk, melyek közül elsősorban a D- és a C-vitamin emelendő ki. Az egészséges táplálkozás jellemzője, hogy kiegyensúlyozott, változatos és mértéktartó. A 2016-ban megjelent hazai táplálkozási ajánlás – amely a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával is rendelkezik –, az Okostányér közérthető és látványos módon mutatja be az élelmiszercsoportokat, valamint iránymutatást ad, hogy ezeket naponta milyen arányban és mennyiségben fogyasszuk, hogy étrendünk egyensúlyban maradjon. A koronavírus-járvány kezdetben nagy terhet rótt a családokra az élelmezés megvalósítása szempontjából, hiszen márciustól a szülők, gyermekek étkeztetését otthon kell megoldani. Legfontosabb a tervezés, a szervezés, a racionalizálás, a vásárlás gyakoriságának csökkentése.

Tervezés, szervezés – Cél, hogy minél ritkábban menjünk bevásárolni

A WHO európai régiójában többször is megfigyelték a túlvásárlást. A pánikvásárlási magatartásnak negatív következményei lehetnek, például az élelmiszerárak növekedése, az ételek túlzott fogyasztása és a termékek egyenlőtlen eloszlása. Ezért fontos figyelembe venni a saját és mások igényeit is. Tervezzük meg legalább egy hétre, de akár két hétre is az étkezést, nézzük meg a hozzávalókat, számoljuk ki a család számára szükséges mennyiségeket. Írjunk bevásárlólistát! Rendszerezésénél vegyük figyelembe, hogy az élelmiszerboltban, ahol vásárolunk, hogy vannak elrendezve az élelmiszerek, és annak sorrendjébe írjuk a listánkat, így kevesebb időt kell az adott boltban tölteni. A gabonafélék és száraz hüvelyesek hosszú ideig eltarthatók és sokoldalúan felhasználhatók. A teljes gabonamagvak, a teljes kiőrlésű liszt, a bulgur, a kuszkusz, a köles több hónapig is eláll, és hozzájárul a megfelelő rostbevitelhez is. Fagyasztott zöldség, gyümölcs a mélyhűtőben sokáig eltartható. Ha friss zöldség, gyümölcs nem áll rendelkezésünkre, fagyasztottból is készülhet párolt zöldségköret, rakott zöldség, főzelék vagy éppen leves. A tejtermékek (pl. joghurt, kefir, túró, sajt) megfelelő tárolási hőmérsékleten szintén akár több hétig is eltarthatók. Vásárlásnál nézzük meg a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési időt! Hosszú lejárati idejük miatt a tejek közül javasolt tartós tejet venni. Színesíthetjük a listát natúr (nem sózott) olajos magvakkal (pl. dió, tökmag, földimogyoró) és natúr, hozzáadott cukrot nem tartalmazó aszalt gyümölcsökkel. Ezek szintén sokáig elállnak, azonban energiatartalmuk magas, így mértékkel fogyasszuk őket. Ebben az időszakban jól beilleszthetők a tartós élelmiszerek, ezáltal csökkentve a vásárlások számát és növelve az élelmiszer-biztonságot is. A bevásárlólista elkészítésében segíthet a „Koronavírus-kisokos”. A megfelelő étrend tervezésével észszerűsíteni lehet a boltba járást, a túlzott felvásárlást, a nem szükséges élelmiszerek megvásárlásának kiiktatásával csökkenthetőek a kiadások, jelentősen, akár heti, kétheti 1 alkalomra szorítható a bevásárlások száma. Mindezeken túl jobban követhető, hogy mennyire sikerül étrendünket az egészséges táplálkozáshoz közelíteni.

A teljes cikk: Táplálkozás koronavírus idején: mire figyelj a járvány alatt?

 
Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details