2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Idén ősszel megbízták az InsightLab piackutató intézetet, hogy készítsenek egy reprezentatív fogyasztói kutatást a Magyar Édességgyártók Szövetségének, melyben sok más között a karácsonyi szezontermékekről is kérdeztük a válaszadókat. A kutatás novemberben készült, így egészen friss…
A Magyar Édeséggyártók Szövetségének karácsonyi sajtótájékoztatóján a fenti témák mellett az is szóba került, hogy milyen új szaloncukor ízeket kóstolnának meg legszívesebben honfitársaink. Értelemszerűen most még csak a tavaly karácsonyi forgalmat látjuk, amiből viszont egyértelműen…
Mind annak kockázatával, hogy bohócot csinál magából, egy svájci édességgyártó szamártejből hozta létre egyik legfrissebb, ínyenceknek szánt csokoládéválogatását. Bár két év kellett a tökéletesítéshez, végül Gérard Fornerod, a Vaud-kantonbeli Morges egyik édességgyártója lett az első…
Mikulás alkalmával az átlagosnál is több édesség kerül az üzletekbe. A korábbi évekhez hasonlóan a középpontban a termékbiztonság és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme áll. A hatóság célja, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők…
Egyre jobb a csokoládémikulás-választék, megnéztük, melyiket érdemes megvenni, ha igazán jó minőséget szeretnénk. A Magyar Édességgyártók Szövetségének adatai szerint jelentősen visszaesett a bevonómassza használatának aránya, és egyúttal növekedett az étcsokoládék iránti kereslet.
A Blachere Illumination Hungary Kft 2016-ban első alkalommal rendezi meg a Ragyogó városom fotóversenyt és osztja ki az értékes díjakat azoknak a versenyzőknek és szavazóiknak, akik a városukat, épületüket külső illetve belső fénydekorációval felszerelt bemutató…
Újraindul a Szaloncukor Angyal kezdeményezés, amely az elmúlt évben 55 település 875 családjában 3051 rászoruló számára tette szebbé az ünnepeket. Idén Pataki Zita televíziós műsorvezető és Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf is csatlakozik a programhoz, és…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője