2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Itt a Nagy Mikulás-teszt!

2016-12-06 1712

csokimiki3Egyre jobb a csokoládémikulás-választék, megnéztük, melyiket érdemes megvenni, ha igazán jó minőséget szeretnénk. A Magyar Édességgyártók Szövetségének adatai szerint jelentősen visszaesett a bevonómassza használatának aránya, és egyúttal növekedett az étcsokoládék iránti kereslet.

A korábbi 15 százalékkal szemben 2014-ben már az eladott csokik ötöde magasabb kakaótartalmú volt, ami igen csak örvendetes fejlemény. A Nielsen piackutató 2013-as adatai szerint a költésekben is látszik, hogy egyre inkább hajlandóak vagyunk több pénzt adni a jobb minőségért. Az előző évekhez képest csak 1 százalékkal vásároltunk több édességet, de 10 százalékkal nagyobb összeget költöttünk el rá, ami remek hír. Reméljük, azóta csak még jobb lett a helyzet.

A gyártók és a fogyasztók igényeinek közös változása jól látható a Mikuláskor kapható csokoládéfigurák kínálatában is. Nem azt mondjuk, hogy akkor most már nincs hová fejlődni, eljött a Kánaán, és az összes csokimiki fantasztikusan finom, mert még mindig lehet vacak minőséget kapni. De mondjuk a tíz évvel ezelőtti időszakhoz képest, amikor úgy kellett vadászni a valódi kakaótartalmú mikulásokat, már nagyon messzire jutottunk. Persze az apró betűs összetétellistát most is érdemes elolvasni – de ehhez a legtöbb esetben konkrétan nagyítóra van sajnos szükség (még a fényképezőgép is nehezen boldogult a legtöbbel), ezért adunk némi támpontot.

A csokitélapók minősége elsősorban nyilván azért fontos, mert ezt eszik a gyerekeink, meg persze néha a felnőttek is. Másrészt pedig az ünnepi időszakban fogyasztott édességek közül a Mikulásra vásárolt csokoládék aránya a legnagyobb, 63 százalék a Nielsen kutatása szerint. Tekintettel rá, hogy decemberben amúgy is rengeteg cukros dolgot veszünk és eszünk, ha ennek több mint fele december elején kerül a csizmákba, akkor különösen érdemes odafigyelni rá, miből van, és milyen az íze.

Az Origo.hu szerkesztőségének válogatásába szándékosan a drágább, márkásabb termékeket gyűjtötték be. Egyrészt mert nem mazochisták, nincs kedvük minden évben a piac leggyengébb darabjait végigkóstolni, másrészt pedig kíváncsiak voltak, hogy a magasabb ár valóban jobb minőséget is jelent-e. Jelentjük, igen. A kézműves és luxus kategóriát most hanyagolták, így például sajnos a Rózsavölgyi Csokoládé egyébként igen vonzó termékét ki kellett hagyniuk.

Igyekeztek olyan csokikat beválogatni, amelyek a legtöbb olvasó számára ismerősek és elérhetőek. Továbbá ragaszkodtak a kifejezetten Mikulásra készült változatokhoz, az ünnepi csomagolású, de egyébként általános megoldásokkal nem foglalkoztak.

A kóstolás természetesen tökéletesen szubjektív módszerrel történt, több fordulóban, újra és újra végigkóstolták az összeset, a cukor ugyanis nagyon megterheli az ízlelést, egy idő után már alig érezni a különbségeket. Akadtak meglepetések, de úgy általában leginkább a papírformának megfelelő eredmények születtek.

A teljes lista itt tekinthető meg!

(Forrás: Origo.hu)

 

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője