2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Idén új résszel bővül a méltán népszerű Wolfenstein játéksorozat, és az ősszel érkező The New Colossus most kapott egy meglehetősen érdekes kedvcsináló videót, amiből kiderül, hogy azért is muszáj felszabadítani Amerikát a nácik uralma alól,…
Folyamatos csökkenéssel tíz éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a csökkenést az idézte elő, hogy a kínai kereslet növekedése elmaradt az előrejelzésektől, a termelőknél és a kakaóőrlőknél emiatt kapacitástöbblet alakult ki.…
Folytatódott a csokoládé ízvarázslatok megalkotásában jeleskedő magyar cég, a chocoMe sikertörténete: legutóbb 7 éremmel jutalmazták kreációit Londonban. A budapesti manufaktúra újabb nemzetközi elismerésben részesült, ezúttal 1 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel térhetett haza az…
Franciaországban ugyanis július 11-én tartottak először csokoládénapot 1995-ben, majd sok helyen ez a dátum terjedt el. Aztán jöttek az édességkedvelő amerikaiak is, akik szeptember 13-át nevezték ki a csokoládé napjának. Erre jöttek megint a franciák,…
A csokoládé világnapján, július 7-én jelentette be a gödöllői Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara, hogy útjára indítja az első hazai diplomás képzést a csokoládé, kávé és tea iránt érdeklődő szakemberek számára. A képzés azonban annak…
A Petya nevű zsarolóvírus elért Ausztráliába, a Cadbury csokoládégyártó tazmániai üzemét bénította meg. A WannaCry után egy új változat, a ‘Petya’ névre keresztelt zsarolóvírus kezdett terjedni: először Ukrajna eddigi legnagyobb kibertámadás-sorozatát okozva, majd brit, spanyol,…
Szeretettel várnak minden természetkedvelőt a váraljai Kuglóffesztivál túráira. A túrák után ízelítőt kaphatunk a falu sokszínű kulturális életéből és a híres váraljai kuglófból is. A háromnapos túraprogram között szerepel: Váralja fényei túra, amely éjszakai vezetett…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője