2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Egy kellemes hangulatú csokoládéüzlet Budapest szívében, egy barátságos házaspár és olyan frenetikus ízek, amelyekről eddig álmodni sem mertünk. A MyChoccy Csokoládémanufaktúra műhelyében jártunk, ahol megtudtuk, hogyan lesz valaki mérnökből chocolatier és azt is, hogyan született…
Minden idők egyik legszellemesebb autós karácsonyi videója sejtelmesen kezdődik: késő éjszaka a garázsban szerelők és mérnökök dolgoznak a sirályszárnyú autón, lezárják a gépháztetőt és végül pályára küldik azzal az utasítással, hogy a menetnek a hőmérsékletről…
Más gyermekek fagyira, mozira, vidámparkra költötték a havi zsebpénzüket, neki egyetlen szenvedélye volt: a táblás csokoládé. Tizennégy éves korában kezdődött a rajongás, a zsebpénzből két-három tábla extra minőségű csokoládéra futotta. Élményeit külön csokinaplókban vezette, ezeket…
A csokoládé javítja a nagy mocsáricsiga (Lymnaea stagnalis) memóriáját – derítették ki kanadai kutatók, akik kísérleteikről a Journal of Experimental Biology című folyóiratban számoltak be részletesen. A Calgary-i Egyetem két biológusa, Lee Fruson és Ken…
A kortárs gasztronómia még nagyobb babérokra tör, a séfek pedig igazán tudják, mitől indulnak be a fogyasztók. David Edwards és Thierry Marx két Michelin-csillagos mesterszakács új találmánya rafinált formában veszi célba egyszerre több érzékünket. Le…
Meglepő összefüggésben elemezte a csokoládéfogyasztás lehetséges következményeit egy amerikai kutató, aki az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban közzétett tanulmányában a Nobel-díjasok számát kapcsolta össze azzal, hogy az adott ország mennyi csokit fogyasztanak. Minél több fogy az…
Kék és zöld árnyalatú mézet termeltek méhek az elzászi Ribeauville térségében. A francia méhészek szerint a közeli biogáz üzemben a feldolgozásra váró M&M's cukorkák mázából ettek a méhek, ez színezte el a mézet. A Mars csokoládégyárból…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője