Mintegy 337,5 millió eurós, azaz közel 135 milliárd forintos szabott ki az Európai Bizottság a Mondelez amerikai élelmiszergyártó nemzetközi nagyvállalatra. A közlemény szerint Bizottság azt állapította meg, hogy hogy az élelmiszergyártó 22 versenyellenes megállapodás révén…
Szerencsére egyre több jó hely van Pesten és Budán is, ahol minőségi fagyit kaphatunk. Vannak olyan kedvenceink, akiket minden nyáron útba ejtünk, még akkor is, ha egy kicsit többet kell utazni értük. Íme a legjobb…
Új helyszínen látható Joó Beatrix Barbie idei, a 65. évfordulóra elkészült különleges kollekciója. A Sentiments divatház alapítója által egyedi kreációkba öltöztetett babákat egész hónapban a Dobay BudaPart Cukrászda és Pékségben lehet megtekinteni.
Idén 11. alkalommal választották meg a Balaton Fagyiját. A nyertes Balatoni mámor fantázianévre hallgató fagylaltjával a balatongyöröki Promenád Kávéház lett.
Harmadik cukrászdáját nyitotta meg a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport, Dobay BudaPart - Cukrászda és Pékség néven. Az első Dobay Cukrászda másfél évvel ezelőtt Halásztelken, a második tavaly decemberben az I. kerületi…
30 év után újra magyar kézbe került a Boci, a Melba és a Párizsi kocka. A svájci Nestlé után a száz százalékban magyar tulajdonban lévő Cerbona Zrt. lát fantáziát abban, hogy ezeket a hagyományos ízeket…
Az egészségtudatos és korszerű táplálkozás melletti elköteleződés jegyében, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezésére és azzal együttműködésben a Magyar Cukrász Ipartestület ismét meghirdeti a Magyarország CukormentesTortája versenyt.