2026. március 19., csütörtök - József

Hírek

A bonbonok és trüffelek specialistái – Bonbonier

2019-02-26 1632

Tizenhét nemzetközi elismerés, kiváló ízkombinációk, egyedi dizájn – így lehetne röviden jellemezni a gyerekkori álomból született Bonbonier kézműves csokoládét. Az egyik alapítóval, Csomor Tamással beszélgettünk a Király utcai kis kávézó-csokizó-sütizőben.

Pici díszdoboz rejtette finomságok

A Bonbonier megálmodója, Erdélyi Nóra kilenc év sikeres reklámszakemberi tapasztalattal a háta mögött, új kihívások után kutatva vágott bele a vállalkozásba. Ebben az is közrejátszott, hogy mindig is szenvedélye volt a csokoládé, nemcsak fogyasztani szerette, hanem elhatározta, hogy gyerekkori álmát megvalósítva kitanulja a csokoládékészítés csínját-bínját. „2012-ben autodidakta módon kezdett el foglalkozni az új szakma elsajátításával, majd miután rájött, hogy ez nem elég, megszerezte a szakmában komoly mércének tartott Chocolateur diplomát” – mondta el Csomor Tamás, Nóra alapítótársa. Meghatározó esemény volt a Bonbonier létrejöttében, amikor Nóra megmutatta a munkahelyén a kreatív termékeit, cége pedig egyből rendelt tőle 30 dobozzal karácsonyi ajándék gyanánt a partnereinek. Ez után beindult a biznisz: Nóra egy évig bírta még párhuzamosan a reklámcégbeli munkáját és a csokoládékészítést, majd társa támogatásával belevágtak a vállalkozásba. „Kibéreltünk egy standot egy csokoládéfesztiválra, és beszereztük a szükséges engedélyeket, a csomagolóanyagot és minden egyebet, ami egy vállalkozás indításához szükséges” – emlékezett vissza Tamás a márka születésére.

„A Bonbonier név tökéletesen lefedi azt, ami itt készül, hiszen jelentése nem más, mint egy pici díszdoboz, melyben régen nagyszüleink édességeket és bonbonokat tároltak, abból pedig szeretettel kínálgatták az unokáknak, családtagoknak a finomságokat”

– mutat rá a weboldalukon az ötletgazda.

A Bonbonier hosszú ideig rendezvényeken, vásárokban és viszonteladóknál árulta a termékeit, a legfontosabb mérföldkövet pedig a repülőtéren való megjelenés jelentette, onnantól kezdve olyan hátterük volt, amely biztos alapot adott a vállalkozásnak. Saját üzletüket kétéves tervezés után, tavaly júliusban nyitották meg, amely nyáron főként fagylaltozóként, télen pedig csokoládés-süteményes kávézóként üzemel. „Tavaly vezettük be a fagylaltot, és idén már süteményekkel bővítettük a portfóliót, de a fő vonal, amelyet képviselünk, továbbra is a csokoládé” – mondta el Csomor Tamás. Ő a vállalkozás üzleti részéért felel, míg Nóra a termékeket gyártja.

Tovább a teljes cikkhez: A bonbonok és trüffelek specialistái – Bonbonier

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

More details
Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője