Az első világháború nyomán létrejött viszonyok kedvezőek voltak a magyar édességipari cégeknek, hiszen 1919-1920 környékén egy csapásra megszűnt az osztrák és cseh üzemek konkurenciája. A kor állapotaira jellemző, hogy Trianon után ebben az iparágban a korábbi öt tucat helyett mindössze tíz-tizenöt kis és közepes firma maradt hazánkban.

A túlélők egyike a Stühmer Frigyes Rt. volt, amely a Hangya Szövetkezet Rt.-vel és a Magyar Cukoripar Rt.-vel összefogva 1921. július 1-én tízmillió korona alaptőkével Szerencsen megalakította a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt.-t. Az új üzemben a következő esztendőben megindult a termelés: a debütáló finomság egy sárga papírba öltöztetett, húszdekás étcsokoládé volt. Ebből egyébként mindössze kétszáz kilogrammot főztek, mert attól tartottak, a készlet jó része a nyakukon marad.

Mivel az üzlet fényesen bevált, a tulajdonosok 1924-ben 80 millió koronára emelték a vállalat alaptőkéjét. A cég történetében fontos mérföldkő volt, amikor a vezetés egy svájci szakembert, Liechti Frigyest bízta meg a műszaki igazgató teendők ellátásával.

A "Szerencsi" jelző egyébként már a húszas években sem csak csokoládét jelentett: a gyár vagonszám ontotta magából a drazsét, a töltött csokit, a különböző bonbonokat, desszerteket és a ma is keresett macskanyelvet. Ekkortájt ötlötték ki a firma mérnökei a Boci tejcsokit, amely különféle táblaméretekben, a húszdekástól az egykockás kivitelig volt kapható.

A Magyar Kakaó- és Csokoládégyár szerencsi egységében 1928-ban indult meg a karamellagyártás: az édesség kiváló minőségét a saját tehenészetben fejt tej garantálta. A Csitri és a Fincsi fantázianevű cukorkák első szállítmányait valósággal szétkapkodták a vásárlók.

A fejlődést a gazdasági világválság sem vetette vissza, annak ellenére sem, hogy a mélyponton az utólagos becslések szerint közel huszonöt százalékkal esett vissza a társaság forgalma. A cég 1936-37-ben Kéner Imre, az ország egyik legjobb szakembere közreműködésével megszervezte a töltött- és a töltetlen-, valamint a selyemcukor gyártását. A második világháború előtt Szerencs számított az ország legnagyobb édesipari üzemének. Mivel a cukorgyár mellett a csokiüzem volt a város egyetlen munkalehetősége, az emberek elvándorlásától nem kellett tartani. A világháború éveiben az alapanyag-beszerzése egyre nagyobb problémákba ütközött, ezért volt rá precedens, hogy a dolgozók jobb híján cipőpasztát gyártottak.

A városba 1944 decemberében vonultak be a szovjet csapatok: a városparancsnok rendelete alapján a firma munkásai a raktárakban maradt lisztből és mandulából édességeket kezdtek gyártani a hadseregnek. A gyárat 1948 március végén államosították, ettől az időponttól a neve Szerencsi Csokoládégyár lett. A hatvanas években a hazai cukorkák harmada, a csokoládés termékeknek 29, a lisztes édességeknek pedig 22 százaléka készült a gyárban. Az 1960-as évek közepén még ez a volumen is kevésnek bizonyult, ezért az állami szervek új firma létrehozása mellett döntöttek.

Szerencsen 1973-ban 2400 ember dolgozott, akik évente 18 ezer tonna árut termeltek. Bővült a választék, számos cikk kiváló áru minősítést kapott. A céget 1991-ben megvásárolta a svájci Nestlé S.A., s ma több édesipari céggel – így a diósgyőri gyárral – együtt a Nestlé Hungária Kft.-hez tartozik.

(Forrás: www.mfor.hu)