2026. május 23., szombat - Dezső

Hírek

Megvan Győr szülinapi tortája – Két kategóriában hirdettek győztest

2021-05-11 2480

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr városi rangra emelésének 750. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett a jubileumi év tortájának elkészítésére „Győr 750 Születésnapi torta” elnevezéssel.

A felhívásra összesen kilencen jelentkeztek, végül csak 8 hagyományos és két mentes tortakülönlegességet kóstolt az öt személyes zsűri az első fordulóban, ahol pontozták az ízt, a küllemet, a technológiát, amivel az adott torta készült, a praktikumot, az ár-érték arányt, az állagokat, textúrákat, a kreativitást és a Győrhöz való kötöttséget.

Az első fordulóból három torta jutott tovább a május 4-ei döntőbe. Első helyezett lett a Bécsi Kávéház és Cukrászda Kft. tortája, a második a Habos-édesek és kávé alkotása, harmadikként pedig a Pálffy Cukrászat alkotása jutott tovább. A ,„nem hagyományos – mentes” kategóriában ketten neveztek, így az Erika Pékség és Cukrászat, valamint a Habos-édesek és kávé különlegessége is a döntőbe jutott.

A második fordulóba jutott édességeket Dézsi Csaba András, Győr polgármestere mellett nyolcan értékelték. A zsűri tagja volt Pergel Elza alpolgármester, Lipovits Szilárd jegyző, Marsovszky Adrien a belváros fejlődéséért felelős tanácsadó, Sztaracsek Ádám a Magyarország Tortája verseny döntőse, Csay Renáta kajakozó, hússzoros maraton kajak világbajnok, Jankó Ernő Rábakész Kft. ügyvezető igazgatója, Bognár Éva a Krúdy Iskola oktatásszervezője, cukrászmester oktató és Tifinger Tibor a Győr 750 Születésnapi torta ötletgazdája.

 

Forrás: www.kisalfold.hu

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője