2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Melyik a legjobb mogyorós csoki?

2016-05-10 10391

Melyik egészmogyorós csokiban van a legtöbb mogyoró? – hangzott el a kérdés a dívány.hu szerkesztőségében. Mivel a mogyorós csokoládéból mindenkinek megvan a kedvence, de egyvalamiben mindenki egyetért: jó sok mogyoró legyen benne, úgy döntöttek, ennek utána kell nézni. Persze ez minket is kíváncsivá tett!

Nos, erre vonatkozóan érvényben lehet valami titkos háttérhatalmi alku, mert szinte minden csokoládéban 27 százalék mogyoró van – ettől érdemben egyetlen versenyző tért el. Mindenesetre azért még a kóstoló előtt készítettek fotót, hogy szemre hogy állnak ezek mogyoróval, de most már tudjuk, a látszat becsapós, a 27 százalék az 27 százalék – illetve egyetlen esetben 26.

Az egészmogyorós csoki fogyasztásának egyébként rituáléja is van. Van, aki úgy eszi, hogy először kieszegeti a mogyorókat a csokoládéból, és csak utána megy rá a csokira, van, aki meg a csokoládét falja be elsőre, és a végére hagyja a mogyorókat. (Kivétel, aki nem válogat, és egyben eszi meg, mint a Csokoládévilág szerkesztői... : )

A mostani teszten kizárólag egész török mogyorós, táblás csokoládékat vonultattak fel a kóstolók, és szokás szerint a legjobb ízűt keresték. Összesen kilenc különböző márkájú csokoládét teszteltek, nem tudományos alapon, viszont az íz, az állag és a mogyorók mennyisége mind befolyásoló tényező volt a pontozásnál.

A maximálisan elérhető pontszám 30 volt, és szerencsére alig akadt olyan versenyző, amelyik rossz értékelést kapott. Éljenek az egészmogyorós csokoládék!

A végeredmény:

Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés, max. 35 pont Itt vettük
1. Lindt nuss lait noisettes   899 8990 26 Auchan
2. Milka egész mogyoróval 319 3190 25,5 Tesco
2. Choceur Nussknacker 319 3190 25,5 Aldi
4. Fin Carré whole nut 319 3190 22 Lidl
5. SPAR, whole nut 319 3190 20,5 SPAR
6. Bellarom hazelnut chocolate 549 2745 20 Lidl
7. Kandit whole nuts 599 3039 19,5 Tesco
8. Ragusa classique 1049 10490 12 Auchan
9. Chocola ganze nuss 319 3190 10 Penny Market

A részletes tesztelés itt olvasható!

(Forrás: dívány.hu / Csokoládévilág)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője