2025. április 18., péntek - Andrea

Archívum

A Petya nevű zsarolóvírus elért Ausztráliába, a Cadbury csokoládégyártó tazmániai üzemét bénította meg. A WannaCry után egy új változat, a ‘Petya’ névre keresztelt zsarolóvírus kezdett terjedni: először Ukrajna eddigi legnagyobb kibertámadás-sorozatát okozva, majd brit, spanyol,…
Szeretettel várnak minden természetkedvelőt a váraljai Kuglóffesztivál túráira. A túrák után ízelítőt kaphatunk a falu sokszínű kulturális életéből és a híres váraljai kuglófból is. A háromnapos túraprogram között szerepel: Váralja fényei túra, amely éjszakai vezetett…
Teltházas jótékonysági gálaestet szervezett 2017. június 16-án a Várva Várt Alapítvány, amelyet a nagy érdeklődés miatt végül a YouTubon, élőben is közvetítettek. A gálaest célja a krízishelyzetbe kerülő babák és szüleik támogatása, illetve az örökbefogadás…
A csokoládécég AR alapú társasjátékkal népszerűsíti a termékeit. A Milka, a HPS Experience ügynökség és az ARworks kifejjlesztett egy promóciós társasjátékot, amelynek alapja az AR (augmented reality) technológia. A játék egy ingyenes letlthető alkalmazással működik, továbbá…
A magyar jégkrémpiac mérete meghaladja a 26 milliárd forintot, ezzel a jégkrém a piackutató által mért 90 élelmiszer-kategória top 20 terméke közé tartozik. Értékét tekintve stagnált, a mennyiség szempontjából pedig öt százalékkal csökkent a jégkrémek…
A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete által odaítélt elismerést az idén a Cerbona csokis-meggyes müzliszelete kapta. A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete idén a „2017. év Új Gluténmentes Terméke" díj odaítélését a Coeliakia Nemzetközi Napjára időzítette.
Egy új tanulmány szerint a rendszeres csokoládéfogyasztás segíthet csökkenteni a leggyakoribb szívritmuszavar kialakulásának kockázatát. Az elemzés alapján nőknél heti egy, míg férfiaknál heti 2-6 adag csokoládé a leghatásosabb. A pitvari fibrilláció világszerte nagyjából 33 millió embert érint,…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

Magyar Gasztronómia Napja, 2025. április 26–27.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom az Állatkertben, 2025. május 16–18.

5. Kürtőskalács Vigalom az Állatkertben, 2025. május 16–18.

More details
A német édességgyártók

A német édességgyártók "már csak" 228 millió csokoládényulat gyártottak húsvétra

More details
Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf

Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Édes irodalmi utazás a Költészet napja alkalmából

Édes irodalmi utazás a Költészet napja alkalmából

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője