2026. február 28., szombat - Elemér

ll. Erzsébet étkezési szokásairól már korábban is írtunk – akkor kiderült, hogy a brit királynő nem éppen a pompa híve a mindennapokban. Reggelire gabonapelyhet eszik, szereti a saját kertjében termelt alapanyagokat, és csak a délutáni tea mellé fogyaszt egy kevés süteményt. Ezek között a csokoládés a kedvence, amit a királynő egykori séfje nem mulasztott el megosztani a nagyérdeművel.

Az emberi szervezet folyamatosan változik, fejlődik, amit megfelelő táplálkozással nagymértékben segíthetünk. A változások és az azokra adott tudatos reakciók szerves részét kell hogy képezzék mindennapjainknak, most azonban olyan eseménysorozat következett be a világon, amely alapjaiban alakítja át mindannyiunk életét.

Szerencsére az angol királyi család egyik volt séfje évekkel azután is a royalvonaton ücsörög, hogy elbúcsúzott a famíliától. Weboldalán rendre azzal szerez kattintásokat, hogy megosztja a családtagok kedvenc ételeit, azok történetét és receptjét. És milyen jól teszi!

Beköszön a meleg idő és nincs is annál jobb, mint egy krémes és hűsítő fagyi, amiért bármikor benyúlhatunk a hűtőbe, ha egy kis frissítő kényeztetésre vágyunk? Mi a házi, saját készítésű változatra szavazunk, mert nagyon egyszerű, fagyigép nélkül is lágy és selymes, pár perc alatt elkészíthető, és nem mellesleg: tudjuk, mi van benne!

Vigyázat, csoki túladagolás! :)

Ha villámgyorsan szeretnél valami finom és egészséges desszertet készíteni a családnak, akkor ne kutass tovább: ezt a kókuszgolyó receptet kerested!

Nem lesz nehéz megjegyezni: a legfontosabb hozzávalókból súlyra ugyanannyi kell az egyensúlysütibe. Márványozva még csábítóbb.

Annyira egyszerű, mégis annyira látványos és finom a nanaimo szelet, hogy mindenképpen érdemes felvenni a repertoárba.

Május első vasárnapján hivatalosan is az anyáké a főszerep. S bár ez az alkalom más lesz, mint az eddigiek, egy kis aprósággal azért kifejezheted, mennyire szereted édesanyádat. Lepd meg egy különleges csokoládéval! A szeretet rendkívül fontos ezekben az időkben, a gondoskodás élménye pedig téged is feltölt majd!

Ez a recept lesz az új kedvencünk! Mindössze két összetevőre van szükségünk hozzá, olyan villámgyorsan kész van, hogy csak pislogunk. Olcsó, könnyű és ízletes. A receptet Rob Nixon ausztrál szakács osztotta meg az interneten. És milyen jól tette! Próbáljuk ki!

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője