2026. június 8., hétfő - Medárd

Hírek

Az első csokimikulás még nagyon más volt, mint a mostaniak: 3 érdekesség az ünnepi édesség történetéről

2021-12-06 1806

Hosszú történet áll a csokimikulások hátterében, régen másképp néztek ki. Ma már hétköznapinak számít, hogy december közeledtével a boltok polcain egyre csak gyarapodnak a változatos csokimikulások, amiket bárki megvásárolhat szeretteinek. 

Régebben, miután felfedezték a csokoládé formázásában rejlő potenciált, az édesség gyártása sokkal hosszadalmasabb volt, mint manapság.

Tömör csokival kezdődött

Az 1820-as években alkották meg az első csokimikulásokat, azóta 200 év telt el, és rengeteget változott az elkészítési metodikája. Eleinte még tömör csokiból gyártották a Mikulás formájú édességeket, és csak az 1840-es években váltottak üreges fajtára. Ezáltal a cégek, manufaktúrák spórolni tudtak az anyagköltségen, hiszen kívülről épp olyannak tűnt a jellegzetes figura, mint korábban, pedig valójában legalább feleannyira redukálódott a csokoládémassza-tartalma.

A modern eszközök előtti időszakban még üreges bádogformákat használtak a megalkotásukra. A folyékony csokit a forma két oldalára öntötték, majd addig forgatták, míg mindegyik részét egyenletesen nem fedte. Ezután összezárták a két felet, és hűvös helyen tárolták, míg meg nem dermedt. A mai napig is egyes helyeken hagyományosan kézzel készülnek a Mikulások.

A teljes cikk: Az első csokimikulás még nagyon más volt, mint a mostaniak: 3 érdekesség az ünnepi édesség történetéről

 

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A szakma halhatatlanjai közé választották a magyar fagylaltmestert

A szakma halhatatlanjai közé választották a magyar fagylaltmestert

More details
Édességvásárlási tippek: hogyan válasszunk minőségi csokoládét és finomságokat online?

Édességvásárlási tippek: hogyan válasszunk minőségi csokoládét és finomságokat online?

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője