2026. május 23., szombat - Dezső

Hírek

Kétezer gyerek napját édesítenék meg

2019-11-11 1549

Nagy dolog, ha egy államilag gondozott gyermek kap valamit, és az az övé. S az öröméhez egy tábla csoki is elég – tudtuk meg Buzás Lajostól. Immár nyolcadik alkalommal a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete (BAGE), a Debreceni Karitatív Testület, és a Debreceni Kőr Dáma Egyesület és partnereik közös szervezésében újra kezdetét veszi a „Csoki Gyűjtő Akció”.

A szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatón a BAGE elnöke, Buzás Lajos bejelentette, az elmúlt évek sikerén felbuzdulva még több csomagot szeretnének eljuttatni a nehéz sorsú gyermekeknek az adventi időszakban.

– A 2018-ban megrendezett gálánkon 1500 megtömött mikuláscsomagot sikerült kiosztatunk a gyermekeknek, idén viszont szeretnénk ezt a számot túlszárnyalni, s kétezer édességgel megtömött tasakot odaajándékozni a kisebbeknek – fogalmazott Buzás Lajos, majd kiemelte, nem csak a megyében élő hátrányos helyzetű csemetéknek akarnak segíteni. Idén az egyesület csokigyűjtő akciójával az országhatáron túl, Nagyváradon és annak környékén élő rászoruló gyerekeknek is gyűjtést szervez, s csaknem hatszáz kisgyereknek is adományoz partnereikkel karöltve a BAGE. Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, mióta mélyebben megismerte a BAGE munkáját, még nagyobb energiával segíti azt, hiszen Debrecenben 1600 civil szervezet működik, s ebből nagyon kevesen foglalkoznak állami gondozott gyermekekkel.

Nagy közösségi összefogás

A csokigyűjtő ládákat november 4-én helyezik ki, és egészen december 12-ig lesznek elérhetők.

A megyében több mint 1600 állami gondozott gyermek él, s ebbe beletartoznak a nevelőszülőknél élő gyerkőcök is. – Amikor ott vagyunk a gálán, mindig szívszorító látni, mennyire örülnek akár egy tábla csokoládénak, vagy mennyire boldogok attól, hogy valaki gondoskodik róluk, illetve foglalkozik velük. Minden energiánkat meg kell mozdítani, hogy ezek a gyermekek a társadalmunknak hasznos tagjai legyenek, s mindezt úgy érhetjük el, ha azt a szeretetet, amit mások megkapnak, ők is átérezhessék – fogalmazott a sajtótájékoztatón Széles Diána, majd külön köszönetet mondott a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének és a Debreceni Kőr Dáma Egyesületnek, hogy nyolc évvel ezelőtt felvállalta ezeknek a gyerekeknek a képviseletét. – Ebben az évben is egymillió forint támogatást nyújtunk az egyesületnek, mind a csokigyűjtő akcióra, s mind a Maugli Kupára, ahol a fiatal titánok megmutathatják focitudásukat, viszont sok másban is, mint például táncban, játékos és ügyességi vetélkedőkben. Továbbá lesz ugrálóvár és mászófal is – hangsúlyozta az alpolgármester.

Olvass tovább: Kétezer gyerek napját édesítenék meg

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

Hogyan gondozzuk a japán konyhai kést? – Ápolás, tárolás és élezés lépésről lépésre

More details
Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

Bíróság csapott le a jól ismert csokoládé gyártójára a rejtett súlycsökkentés miatt

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

Országos Rétesfesztivál Kiskőrösön, 2026. május 15-17.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyermeknap, 2026. május 9.

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője