2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Hírek

Két óra és rengeteg türelem kellett az első „űrkeksz” megsüléséhez

2020-01-31 725

Óriási türelemjáték révén végül két óra alatt sikerült többé-kevésbé normális kinézetűre megsütnie egy csokis kekszet a Nemzetközi Űrállomás (Iss) egyik asztronautájának, aki ezzel elsőként sütött nyers alapanyagból ennivalót az űrben.

Luca Parmitano olasz űrhajós még decemberben végezte el a próbasütést, amelynek minden egyes mozzanatáról rádión számolt be a földi irányításnak. Az első keksz 25 percet töltött bent a sütőben, ám ez az idő és a 300 Fahrenheit (149 Celsius-fok) édeskevésnek bizonyult, a tészta nyers maradt. A következő két keksznél Parmitano megduplázta a sütési időt, de az eredmény még mindig nem volt tökéletes.

A negyedik aprósüteményt már két órára tette be és a türelme végre kifizetődött. „Szóval ezúttal látok némi barnulást” – jelentette az asztronauta a rádión, elismerve, hogy azt nem tudja megmondani, hogy a keksz rendesen megsült-e, de annyi bizonyos, hogy már nem úgy fest mint egy darab nyers tészta.

Parmitano végül még egyszer nekifutott a dolognak: ezúttal a maximális 325 Fahrenheitre (163 Celsius-fokra) állította be a sütőt és 130 percre hagyta bent a kekszet, remek eredményt elérve. A speciális sütő gyártói számítottak arra, hogy az űrbeli és a normál – általában 10 perc körüli – sütési idő között lesz különbség, de arra nem, hogy ekkora.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Földre visszaküldött három megsült keksznek milyen íze van. A SpaceX űrkapszulájával két héttel ezelőtt visszaérkezett kekszeket ugyanis azóta egy houstoni laboratóriumban őrzik lefagyasztva. Alapos vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy biztonsággal el lehet-e fogyasztani őket.

A kis méretű, elektromos sütőt, amely egyelőre csupán prototípus, a NASA houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpontjának szomszédságában lévő NanoRacks vállalat tervezte és építette meg. A kísérletben egy New York-i székhelyű startup, a Zero G Kitchen is közreműködött. A gépet novemberben küldték az űrállomásra, ahová már korábban megérkezett az öt darab lefagyasztott, nyers keksz.

A tésztát a Hilton szállodalánc biztosította, ugyanabból a kekszből küldtek az űrállomásra, amelyet a vendégek is kapnak. A hotellánc a Smithsonian Nemzeti Légi és Űrmúzeumnak ajánlotta fel a megsütött kekszek egyikét. Amellett, hogy frissen sült csokis keksz illatával ajándékozta meg az asztronautákat, a kísérlet azért is fontos volt, mert a Holdra, majd a Marsra induló űrhajósok esetében különösen nagy jelentősége lesz, hogy ne csupán szárított vagy előrecsomagolt ételt fogyaszthassanak.

Forrás: www.magyarnemzet.hu 

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details