2025. június 1., vasárnap - Tünde

Hírek

Ez lett idén Budapest desszertje

2020-09-16 925

A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség immár harmadik alkalommal írta ki a Budapest desszertje versenyt, amelynek lényege, hogy szeretnének egy olyan édességet találni, amely a széles közönség tetszését elnyerve gazdagítani tudja a cukrászdák kínálatát - mondta kedden a rendezvény sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a szövetség elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.

Emellett a verseny kiemelt célja, hogy a magyar cukrászati hagyományok az érdeklődés fókuszába kerüljenek és a hazai desszertek elfoglalják méltó helyüket az éttermek és cukrászdák kínálatában.

Hozzátette: idén is magas színvonalú versenyművek érkeztek a felhívásra. A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék az esztétikumon túl finom és viszonylag könnyen elkészíthető legyen, a cukrászmesterek mellett háziasszonyok is előállíthassák.

Mint mondta, az alapanyagok tekintetében a piacról beszerezhető, szezonális termékeket részesítették előnyben. Az első desszertverseny a szőlő köré épült, idén a körtét állították a megmérettetés középpontjába.

A verseny győztese egyhangú pontozással a Szamos Marcipán desszertje lett, a cukrászat a verseny történetében immár másod ízben nyerte el az elismerést - mondta Rebrus Csaba, aki hozzátette azt is, hogy a nyertes desszertből az elmúlt évek tapasztalata szerint az édes napok rendezvénye alatt több mint 3 ezer darabot értékesítenek. Hozzátette: a gasztronómiai eseményen az idei győztes desszert mellett megkóstolható lesz a 2018-as, 2019-es év nyertes terméke is.

Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója elmondta: az édesség a versenykiírásnak megfelelően többféle textúra kombinációja. A desszert Sacher-piskóta alapon vanília mousse, amelyben hideg körtepüré található, tetejére pedig karamell került. Elmondta, hogy egy teljesen új ízvilágot szerettek volna létrehozni, ami még nem szerepelt a cukrászdáik kínálatában. A termék megalkotója ismét Nagy Péter, a Szamos Marcipán cukrászmestere - közölte az igazgató.

(Forrás: www.atv.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Eperfesztivál, 2025. május 30. - június 1.

Eperfesztivál, 2025. május 30. - június 1.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyereknap, 2025. május 31.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyereknap, 2025. május 31.

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
A hagyományos kürtőskalács volt a legmenőbb az 5. Kürtőskalács Vigalmon

A hagyományos kürtőskalács volt a legmenőbb az 5. Kürtőskalács Vigalmon

More details
Fogyasztóvédelem: veszélyes összetevőt rejt a népszerű édesség

Fogyasztóvédelem: veszélyes összetevőt rejt a népszerű édesség

More details
Országos Rétesfesztivál, 2025. május 16-18.

Országos Rétesfesztivál, 2025. május 16-18.

More details
Cukrászból lett a gyermekgyógyítás támogatója

Cukrászból lett a gyermekgyógyítás támogatója

More details
Jön tavasz legízletesebb gasztroeseménye!

Jön tavasz legízletesebb gasztroeseménye!

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője