2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Édes Napok Budapest, 2016. szeptember 16-18.

2016-09-09 1623

edesnapok 2016Az idei évben az Édes Napok Budapest belvárosának új attrakciója lesz, a Bazilika előtti Szent István téren és a Zrínyi utcában 2016. szeptember 16-18. között. Ráadásul a rendezvény ingyenessé válik, tehát végre nem lesz belépő! A Budai Várban csodálatos környezetben rendezték meg eddig a fesztivált, óriási szakmai és közönségsikerrel.

Úgy döntöttek azonban a szervezők, hogy a Várban lévő építkezések és felújítások miatt egy hasonlóan kiemelkedő és méltó helyszínen, a még több látogatót vonzó belvárosba mennek, ahol a tömegközlekedés és megközelíthetőség a látogatóknak és a turistáknak is vonzóbb.

Így garantálhatják azt, hogy az Édes Napok Budapest, mint az év legédesebb hétvégéje, országos és most már európai gasztronómiai nagyrendezvény legyen, ahol a korábbiakhoz hasonló szakmai és szórakoztató programok mellet az ország legfinomabb édességeit kóstolhatják, illetve vásárolhatják meg látogatók.

Egy ország imázsának is nagyon jót tesz, ha méltán híres gasztronómiáján keresztül is megismerik és megszeretik az oda látogató turisták. A gasztronómia napjainkban világszerte az egyik legérdekesebb, legtrendibb téma, amelyben a desszertek, sütemények, csokoládék és más édességek az egyik legfontosabb szerepet kapják.

Időpont: 2016. szeptember 16-18.

Helyszín: Budapest, Szent István tér és a Zrínyi utca

További információ: http://edesnapok.hu

(Esemény Menedzser)

 

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője