2025. október 25., szombat - Bianka

Hírek

Magyarországon egyedülálló bonbonkollekció nyert ezüstérmet egy világversenyen

2022-01-10 1262

Ritka összetevővel nyerte meg a zsűrit a madagaszkári csokoládés bonbonválogatás

Sorra nyerik a díjakat a Sweetic magas minőségű, különleges kivitelezésű csokodádéi, amelyek közt igazi egzotikumok is akadnak. A magyar csokoládémesterek évről évre olyan rangos, nemzetközi versenyeken mérettetik meg magukat, mint a Great Taste Awards vagy az Academy of Chocolate Awards.

Utóbbi versenyen újdonságnak számít a Brand Experience kategória, ahol nem csak a csoki ízét és textúráját, hanem a kinézetét, csomagolását, tehát a teljes márkaélményt vizsgálják. Nem kis eredmény tehát, hogy decemberben egyből az ezüstérmet vihette haza a Cacaology elnevezésű bonbonszett, amely már környezetbarát, műanyagmentes csomagolásával is elismerő megjegyzéseket vonzott a zsűritől.

A doboz ugyanakkor nem csak esztétikus, hanem edukációs célt is szolgál: lépésenként mutatja be a madagaszkári kakaótermés feldolgozási folyamatát. Ezt tükrözi a három, különböző színekben megalkotott bonbon is. Rögtön az első igazi egzotikumot kínál, hiszen Magyarországon, de talán még a világon sem készített eddig senki bonbont a kakaógyümölcs nyers húsából, ebből a ritkán használt összetevőből.

“Keressük a különleges gyümölcspüréket, szeretünk az új ízekkel kísérletezni. Így támadt az az ötletünk, hogy felhasználjuk a kakaóbabon található fehér gyümölcshúst, ami ízében, állagában leginkább a licsire emlékeztet. Mivel nagyon édes, én a karamellre asszociáltam, így azt készítettünk belőle” - meséli Zala Judit csokoládémester.

A második bonbon a madagaszkári Sambirano völgyéről kapta a nevét, és a kakaó következő feldolgozási fázisát mutatja be: ekkorra a kakaógyümölcsöt már leszüretelték, fermentálták. Megkezdődik a napon történő szárítás, majd a pörkölés. A második bonbon így darabos, ropogós állagú, pörkölt ízvilággal. Végül az utolsó fázist megjelenítő bonbon már a madagaszkári területre jellemző lágy, selymes, gyümölcsös ízvilágú csokoládét tartalmazza. A színe vörös, akárcsak az afrikai ország talaja.

“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a világon másodikak lettünk ebben a komplex kategóriában, hiszen mind a bonbonszett, mind a benne rejlő Sambirano bonbon ezüstérmet nyert. A Cacaology szett igazán mi vagyunk: a Sweetic stílusát képviseli, bemutatja a fejlődésünket, összegzi minden eddigi tudásunkat. Olyan, mintha a gyerekünk lenne” - mondja Zala Judit.

Közel 50 hazai és nemzetközi díjnál tartanak

Ám a díjesőnek ezzel nem volt vége: a 2021-es Academy of Chocolate-ről a Tropical fantázianevű, fűszeres, maracujás bonbon bronz minősítéssel térhetett haza. A keleties ízvilágú termék ízét a benne rejlő leheletnyi chili, koriander és gyömbér teszi még izgalmasabbá. Különdíjat nyert emellett a már említett Cacaology kollekció harmadik bonbonja is, a madagaszkári vadborsos-piros gyümölcsös ízvilággal megspékelt Madagascar is.

Hasonlóan jelentős verseny a csokikészítők számára a Great Taste Awards is, a másik londoni világverseny, ahol már 2015 óta neveznek évről évre. Akkor két csillagot nyertek el zölddiós bonbonukkal, ami óriási sikert hozott magával, ezt fokozták tovább 2019-ben, amikor Beriolett bonbonjukat világelsőnek választották.

Azóta is évről évre neveznek, és nem szoktak üres kézzel hazatérni: 2021-ben például két termékkel, a Sansho citrusos-rozmaringos-japán borsos bonbonnal, és a ropogós pekán sós karamell pralinéval hoztak el egy-egy csillagot.

A Sweetic ezzel összesen már 39 nemzetközi csokis szakmai díjnál tart, amihez hozzájárulnak a magyar elismerések is, így mára közel 50 díj birtokosai. Ki ne próbálná ki szívesen ezeket az unikális édességeket? A díjnyertes csokik és bonbonok szerencsére elérhetők a nagyközönség számára, akár a webshopon, a Sweetic Budában, a szigetszentmiklósi üzletben vagy országszerte a viszonteladók boltjaiban is.

I Forrás: Csokoládé Világ

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

More details
Barackpálinkás bonbonnal aratott sikert a kanizsai cukrász

Barackpálinkás bonbonnal aratott sikert a kanizsai cukrász

More details
Kirobbanó, interaktív tortát kóstolhatnak meg a Cinemira Filmfesztivál látogatói

Kirobbanó, interaktív tortát kóstolhatnak meg a Cinemira Filmfesztivál látogatói

More details
Édes Napok Budapesten, 2025. október 17–19.

Édes Napok Budapesten, 2025. október 17–19.

More details
Kürtőskalács Fesztivál, 2025. október 10-12.

Kürtőskalács Fesztivál, 2025. október 10-12.

More details
Milyen íze van ma a legendás utasellátó csokirolónak?

Milyen íze van ma a legendás utasellátó csokirolónak?

More details
Jön a Kávé Napja + Amatőr Barista Bajnokság, 2025. október 4.

Jön a Kávé Napja + Amatőr Barista Bajnokság, 2025. október 4.

More details
Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based

Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője