2026. február 26., csütörtök - Edina

Archívum

Elhasaltak a hasisos csokival

2006-12-15 2838

Táblánként 3,5 gramm hasist tartalmazott az a csokoládé, amelyből egy brit házaspár hat év alatt mintegy 20 ezer darabot adott el az interneten, és állításuk szerint nem is tudták, hogy az ilyesmi tilos.  Mark és Lezley Gibson jelenleg bíróság előtt áll az északnyugat-angliai Carlisle-ben Marcus Davies webmesterrel együtt, aki honlapjukat üzemeltette.

A 42 éves pár elismerte, hogy 2000 óta 20 ezer tábla hasisos csokit adtak el az interneten multiplex szklerózisban szenvedő betegeknek, de nem tudták, hogy ez tilos. Davies bevallotta, hogy a "Kannabisz-terápia a szklerózis multiplexre" elnevezésű szervezet számára működtetett egy weboldalt.  

Mark Gibson elmondása szerint végig abban a tudatban végezte munkáját, hogy "gyógyászati kényszerből" van szükség a kábítószeres édesség forgalmazására, és éppen ezért tevékenysége "jogi szempontból feddhetetlen." Gibson felesége, Lezley is ebben a betegségben szenved.

Bill Whitehead helyi rendőrtiszt is részt vett a tárgyaláson. Elmondta, hogy "nagyjából" tudták, mivel kereskednek Gibsonék, sőt, két alkalommal beszélgettek is róla a párral. A férj a rendőrökkel folytatott legutóbbi, 2002-ben történt beszélgetésükből azt szűrte le, hogy nyugodtan dolgozhatnak tovább, csak legyenek óvatosak.

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer idült, gyulladásos betegsége. Az igen súlyos betegség oka bizonytalan, gyógyítani pedig rendkívül nehezen lehet, a hasissal való gyógyítása egyébként tudományosan nem megalapozott, és orvosilag sem elfogadott.


(Forrás: http://www.sg.hu/)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
13 bűbájos mézeskalácsfalu Magyarországon

13 bűbájos mézeskalácsfalu Magyarországon

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője