2025. június 1., vasárnap - Tünde

Receptek

5 fenséges vegán csokoládés desszert, amit bűntudat nélkül élvezhetsz

1892

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem bizony ősszel minél több „boldogság hormonra” van szükségem, ami valljuk be ebben a borongós időben nem egyszerű. A csokoládé köztudottan jótékony hatással van az agy vérkeringésére, serkentve így a koncentrációkészséget, azonban emellett az érzelmi központunkat is befolyásolja közvetve, segítve, hogy derűsebbek, kiegyensúlyozottak legyünk.

Ráadásként bizonyított, hogy az öregedés késleltetésében is szerepet játszik. Természetesen nem az agyon cukrozott, mesterséges ízfokozókkal dúsított verziók bírnak ennyi pozitív tulajdonsággal, hanem a magas kakaó tartalmú étcsokoládék.

Ennek okán elhoztam most öt olyan receptet, mely csokoládéra épül, és természetesen vegán, így bűntudat nélkül is fogyaszthatjuk őket, persze csak mértékkel. Mindenkinek ajánlom őket, aki imádja a csokoládét, esetleg szeretne valami egészséges nassolnivalót készíteni. De azoknak is, akik önmagában nem részesítik előnyben az étcsokoládét kesernyés íze miatt, hiszen ezekre a receptekre mindent lehet mondani, kivéve, hogy keserűek lennének!

Csokis keksz, kicsit másképpen

Az örök befutó, amivel nem lehet melle lőni, hiszen a gyerekek és a felnőttek is egyaránt imádják! Íme, a cookies-szörny által kedvelt keksz egészségesebb verziója.

Hozzávalók: 2 evőkanál chia mag vagy lenmag + 6 evőkanál víz keveréke, másfél csésze zabliszt (vagy más egészséges verzió), 1 csésze kókuszcukor, 2/3 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, ½ csésze sótlan mogyoróvaj, 8 nagy magozott datolya, ¼ csésze növényi tej, 1 teáskanál vanília kivonat, ½ csésze étcsokoládé, csipetnyi tengeri só.

A hozzávalókat, a csokoládé és a tengeri só kivételével egy turmixba tesszük, és massza állagúra dolgozzuk.

Ezt követően a csokoládé darabokkal elkeverjük, és egy kanál segítségével, sütőpapírral bélelt tepsire adagoljuk.

A tetejét megszórjuk egy kevés durva szemű tengeri sóval, majd a 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük 10-12 percre. Mikor meleg könnyen törik, ezért érdemes egyesével egy tálcára rakni, és hagyni kihűlni. A tökéletes nassolni való minden alkalomra!

A teljes cikk: 5 fenséges vegán csokoládés desszert, amit bűntudat nélkül élvezhetsz

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Eperfesztivál, 2025. május 30. - június 1.

Eperfesztivál, 2025. május 30. - június 1.

More details
Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyereknap, 2025. május 31.

Grillázs és Mézeskalács Majális és Gyereknap, 2025. május 31.

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
A hagyományos kürtőskalács volt a legmenőbb az 5. Kürtőskalács Vigalmon

A hagyományos kürtőskalács volt a legmenőbb az 5. Kürtőskalács Vigalmon

More details
Fogyasztóvédelem: veszélyes összetevőt rejt a népszerű édesség

Fogyasztóvédelem: veszélyes összetevőt rejt a népszerű édesség

More details
Országos Rétesfesztivál, 2025. május 16-18.

Országos Rétesfesztivál, 2025. május 16-18.

More details
Cukrászból lett a gyermekgyógyítás támogatója

Cukrászból lett a gyermekgyógyítás támogatója

More details
Jön tavasz legízletesebb gasztroeseménye!

Jön tavasz legízletesebb gasztroeseménye!

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője