2026. március 19., csütörtök - József

Hírek

Idén első alkalommal hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a csokifagyi napját Magyarországon, igazodva a nemzetközi naphoz, ugyanis évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein. Június 7-én 12 megyében lesz…
Több fogyasztóvédelmi jogszabály módosítás lép hatályba 2022. május 28-tól hazánkban. Ennek révén tovább erősödnek a már most is igen kiterjedt fogyasztói jogosultságok. A legfontosabb változások: tovább bővül az olyan tisztességtelennek tekintett kereskedelmi gyakorlatok listája, s szigorodnak…
Nem kell aggódniuk a Balaton szelet rajongóinak, a gyártótól megtudtuk: hamarosan ismét megtelnek a boltok polcai a klasszikus magyar édességgel. A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani, de amint lehet, újraindul a termelés…
Kedvenc csokoládéd neve mögött érdekes sztorik is állhatnak: ismerd meg az eredettörténeteket. Ha szívesen majszolsz Twixet, Marsot vagy Snickerst, talán előfordult már, hogy kíváncsi lettél arra is, vajon miért éppen úgy hívják az édességet, ahogy:…
A pálmaolajért az orángutánok, madarak és sok élőlény helyét teszik a földdel egyenlővé.
Olyan időszakot élünk, amikor nem könnyű a lelkünket egyensúlyban, a testünket egészségesen tartani. Egy frissen indult vállalkozás azt tűzte zászlójára, hogy mindkettőben támogatja az embereket. Olyan ínyencséggel jelent meg a piacon, amely nem csupán az…
Több mint huszonnégyezer gyerek nyalja majd egyszerre a jégkrémet. Guinness-rekordot készülnek felállítani a Rotary Országos Gyereknapon, ahol összesen több, mint50 településen eszik majd a gyerekek egyszerre a jégkrémet. Zoomon keresztül felügyelhetik május 26-án, 13 órakor…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

More details
Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője