2026. január 12., hétfő - Ernő

Archívum

Csokoládémogulok kíméletlen harca

2018-08-13 2224

kitkat4Európa legnagyobb csokoládégyárai hajba kaptak a Kit Kat formáján. Az eredetileg Rowntree-nek nevezett, a négy ujj alakját idéző csokoládét, a Kit Kat-ot 1935 óta gyártják. Alig két évvel később került piacra egy nagyon hasonló norvég csokoládés szelet, a Kvikk Lunsj („gyors falatok”).

A norvégok azóta is nemzeti büszkeséggel tekintenek az édességre, amely régóta az egészséges skandináv hegyi túrák résztvevőinek alapvető tápláléka. A két roppanós csokoládés szelet 65 éven keresztül békésen létezett egymás mellett – míg a Nestlé támadásba nem lendült. Az óriás-vállalat kizárólagos márka-jogot kért a Kit Kat európai forgalmazására.

A harc  már több, mint egy évtizede folyik.  Magával a Kit Kat logót viselő szelettel nem volt gond, a Nestlé azonban az édesség alakjára is védettséget kért, ahogyan a jogi tanácsadó megfogalmazta, „a négy trapéz-alakú, téglalap-formát viselő szeletre”.

Négy év huzavonát követően az Európai Védjegy Csoport a Nestlé védett márkájaként befogadta a Kit Kat formáját.

A Kvikk Lunsj gyártója, a Mondelez, amely birtokolja az olyan márkákat, mint a Cadbury, a Milka, az Oreo és a Toblerone, megtámadták a döntést.

Az ügy 2007-ben bíróság elé került. A Mondelez szerint hiba lenne azt megállapítani, hogy a Kit Kat mindenütt, így az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban is „megkülönböztető jellegűnek minősíthető”.  A bíróság 2016-ban előírta: a Nestlének bizonyítania kell, hogy a Kit Kat minden EU-tagállamban ismert termék. Belgium, Írország, Görögország és Portugália esetében nem sikerült bizonyítékot felsorakoztatni. A Nestlé a legmagasabb európai jogi fórumhoz, az Európai Bírósághoz fellebbezett.

Az Európai Bíróság a napokban elutasította a Nestlé fellebbezését. Az télet szerint a korábbi bíróság helyesen járt el, amikor felülbírálta az Európai Védjegy Csoport állásfoglalását. Nem elegendő azt bizonyítani, hogy a termék „az EU jelentős részében” ismert és elismert, a védettséghez minderre az egységes piac egészében szükség lenne.

Az ítélet véget vet a csokoládés sütemény védett európai státuszának. Megkönnyebbülést jelent az azonos alakú édességek gyártói számára és lehetőséget teremt arra, hogy a szupermarketek hasonló formájú, saját márkájú édességeket is forgalmazhassanak.

A küzdelem mindkét fél számára igen költségesnek bizonyult és könnyen lehet, hogy még mindig nincs vége. 

(Forrás: novekedes.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
13 bűbájos mézeskalácsfalu Magyarországon

13 bűbájos mézeskalácsfalu Magyarországon

More details
11 éves kislány ötletéből született meg az idei díjnyertes szaloncukor

11 éves kislány ötletéből született meg az idei díjnyertes szaloncukor

More details
Tovább dagad a botrány: lárvákban úszó csokimikulás gyerekeknek

Tovább dagad a botrány: lárvákban úszó csokimikulás gyerekeknek

More details
Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

Budapest Coffee & Tea Festival, 2026. május 7-10.

More details
Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője