2025. december 1., hétfő - Elza

Életmód

Bűnözésnek hangzik, hogy rögtön ezzel kezdd a napot, pedig mértékkel jót tesz! Kár lenne azt hinni, hogy a csokoládé csupán egy a sok egészségtelen édesség közül: már az ókorban is használták a kakaót gyógyászati célokra,…
Ha egészségesen szeretnénk táplálkozni, vagy a felesleges kilóktól megszabadulni, nem árt, ha tudjuk, mit mikor fogyasszunk a legjobb hasznosulás érdekében.
Az ünnepi trakta általában az arcbőrt is próbára teszi, a zsíros ételek és az alkoholos italok után jelentkező bőrproblémák pedig gyakran még hetekkel később is tapasztalhatóak. Ez a házi arcpakolás nem csak az illatával kényeztet,…
A forró csokit a 16-19. században gyógyszerként tartották számon. Bár manapság ez már nem jellemző, mégis vannak egészségügyi előnyei a fogyasztásának.
A bezártság vagy más megváltozott élethelyzet miatt a szokásaink is változnak, például unalmunkban vagy rosszkedvünkben az evésbe, pontosabban a nassolásba menekülünk.
Egy tanulmány szerint a depresszióban szenvedő betegek az elfogyasztott mennyiség betegségük súlyosságával növekszik.Kutatásunk megerősítette azt a régóta uralkodó feltételezést, hogy az emberek előszeretettel esznek csokoládét, amikor rossz kedélyállapotban vannak.- állítja Dr. Beatrice Golomb, a San Diego-i…
A székrekedés fő kiváltó tényezői közismertek, így például a túlságosan alacsony rostbevitel, a székletvisszatartás, a folyadékhiány, vagy éppen a mozgáshiány. Ezek mellett azonban akadnak más, kevésbé nyilvánvaló okok is, amelyeket nem árt, ha szintén ismerünk.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

More details
Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

More details
Barackpálinkás bonbonnal aratott sikert a kanizsai cukrász

Barackpálinkás bonbonnal aratott sikert a kanizsai cukrász

More details
Kirobbanó, interaktív tortát kóstolhatnak meg a Cinemira Filmfesztivál látogatói

Kirobbanó, interaktív tortát kóstolhatnak meg a Cinemira Filmfesztivál látogatói

More details
Édes Napok Budapesten, 2025. október 17–19.

Édes Napok Budapesten, 2025. október 17–19.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője