2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

A világ séfjei csokoládéban is összemérték a tudásukat

2016-10-06 3298

sefA közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societes (WACS) által idén, a Thessalonikiben 2016. szeptember 25–27. között rendezett világdöntőn két magyar is képviselte hazánkat. Elek Richárd (Fausto’s, Budapest) a szakácsok között, Domonkos Dávid (Sugar! Design Cukrászat, Budapest) pedig a cukrászok között versenyzett.

A Világdöntőbe jutott 20 ország közül, melegkonyhás szakács kategóriában Elek Richárd és commis-ja Hack Barnabás 11. helyezést, cukrász kategóriában pedig a bejutott 10 ország között Domonkos Dávid és commis-ja Kiss Dániel 6. helyezést ért el.

Tavaly októberben, Prágában rendezték a WACS közép-európai döntőjét, ahol a három versenyben – szakács, junior szakács és cukrász – összesen négyen nyerhettek kvalifikációt a 2016-os világdöntőre. Különösen jól sikerült ez a megmérettetés nekünk, magyaroknak is, hiszen először sikerült világdöntőbe jutni, és rögtön két versenyben is.

A szakácsoknak 4 fogást kellett elkészíteni, 12 főre, 5 óra alatt. Az alapanyagok között kötelezően szerepelnie kellett többek között a libamájnak, a skót lazacnak és fésűkagylónak, a holland borjúnak, illetve a Valrhona csokoládénak.

A cukrászok előtt sem állt kisebb kihívás, mint elkészíteni egy legalább 60 cm-es díszmunkát, tányérdesszertet 6 főre és 1 db gateaut (tortát) 8 főre. Domonkos Dávid a felkészülést májusban Malajziában kezdte meg, hiszen a csokoládéartisztika ilyen szintjét hazánkban már nem lehet fejleszteni. Így került ki az Academy of Pastry Arts Malaysia-ba.

A döntőben a séfek és cukrászok munkáját már commis-k is segítették, így Elek Richárd fiatal segítője a már Prágában is szerepelt Hack Barnabás (junior szakácsok között lett 3.), Domonkos Dávidé pedig Kiss Dániel (Kiss Családi Cukrászat, Lajosmizse).

A 105 tagországot és közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert átölelő World Association of Chefs Societes-t (WACS) 1928-ban alapították, az MNGSZ (Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség) 1968 óta, alakulásától fogva tagja a világszervezetnek.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője