– Hogyan kezdődött a pályafutásod?

– Mindketten bányamérnökként végeztünk a Miskolci Egyetem mérnöki karán, én ’92-ben, a feleségem ’93-ban. Nem épp a legjobbkor, hiszen a 90-es évek elején a magyarországi bányák többségét bezárták, ezért mindketten pályakezdők helyett rögtön az elején pályaelhagyók lettünk. Szereztem egy közgazdász diplomát is és a banki szféra felé vettem az irányt, ahol vállalati hitelezési üzletágat vezettem éveken át.

– Hogy lesz egy bányamérnökből lett bankárból chocolatier?

– A csoki szeretete – ahogy minden embernél – a gyermekkoromra vezethető vissza. A nagymamám testvére a 2. világháború előtt Belgiumba ment férjhez, a csokoládé „őshazájába”. Szerencsénk volt, hiszen innentől kezdve folyamatosan hozták haza a finomabbnál finomabb édességeket. Egyetemista koromban lehetőségem adódott egy hosszabb időt kint tölteni, de a gyerekkoromból megismert ízeket nem találtam egyetlen belga boltban sem. Amikor kérdőre vontam Rozi nénit, elvitt egy házi manufaktúrába, ahol a néhány fős személyzet kézzel készítette a csokoládékat, bonbonokat és trüffeleket, amelyek pont olyanok voltak, mint amiket 20 éve megismertem. Innentől kezdve nem volt megállás: addig kutyálkodtam a mesterhez, amíg be nem avatott a kulisszatitkokba és meg nem tanított csokoládét készíteni. A mai napig hallom a kedvenc mondását: „Ne félj játszani az ízekkel, ha nem sikerül, legfeljebb majd megeszik a gyerekeid.” És tényleg, olyan csokit még nem gyártottunk, ami nem fogyott volna el.
A csokikészítés hosszú éveken át csak hobbi volt a számunkra, a feleségemmel együtt a család és a barátok legnagyobb örömére ontottuk magunkból a vadabbnál vadabb csokoládékompozíciókat. Áttörést a 2012-es év hozott, amikor a barátaink unszolására úgy döntöttünk, a nagyközönség elé állunk és megalapítjuk a MyChoccy manufaktúrát és csokiboltot.

– Miről szól a MyChoccy ars poeticája?

– A chocolatier szakma egy folyamatos kísérletezés és önmegvalósítás egyben, játszol az ízekkel, próbálgatod beállítani az összetevők harmóniáját, néha hosszú heteken át. Az egyik budapesti mesterem mondta minden rossz szándék nélkül a kezdeti időszakban, hogy az a szerencsém, hogy a szakmai hozzáértésem nem korlátoz a tisztánlátásban és éppen ezért olyan dolgokat is megcsinálok, amit ép eszű cukrász be nem vállalna. Elnézem a bonbonjainkat, és eszembe jut a régi vicc szövege: „idejött valaki, akinek nem mondtuk, hogy nem lehet, és megcsinálta” – ilyenek vagyunk mi, a MyChoccy.

– Egyre divatosabb Magyarországon a csokoládékészítés. Hogyan viszonyultok a konkurenciához?

– Nagyon örülünk neki, hogy egyre több manufaktúra kezdte meg működését, hiszen ez által terjed a csokoládéfogyasztás kultúrája. Úgy érzem, nekünk, kézműves csokisoknak az a feladatunk, hogy felnyissuk az emberek szemét, és megmutassuk nekik, hogy mekkora minőségi ugrást jelent az igazi, kézműves csokoládé a boltok polcain sorakozó tömegtermékekhez képest. Mint minden manufaktúrának, nekünk is megvan a specialitásunk, a célunk a kezdeti időszakban az volt, hogy megtaláljuk a saját, egyedi ízvilágunkat és persze azokat a vásárlókat, akiknek mindez egyezik az ízlésével.

– Mivel készültök a II. Szeged Plaza Csokoládéünnepre?

– Hatalmas rajongója vagyok a szögedi halászlének és a csípős paprikának. Az előbbi csokival történő párosításán még törjük a fejünket, de egy valami már biztos: a manufaktúránkban már gőzerővel készülnek a paprika formájú, szögedi csípős paprikából és belga csokiból készülő bonbonok, melyek a II. Szeged Plaza Csokoládéünnepen fognak bemutatkozni. Sőt, a rendezvényen egy mini-csokimanufaktúrát is berendezünk, ahol bárkit megtanítunk a chocolatier szakma trükkjeire, sőt, a rendezvény vendégeivel közösen fogunk bonbont és trüffelt készíteni.

(Forrás: Szeged Plaza – Klepierre Management/ Csokoládé Világ)