2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

A szeletes csokit többet nézzük

2016-05-10 1473

Élelmiszerek közül a szeletes csokoládé, testápolóknál a fogkrém tévéreklámjai jutottak el a legtöbb tévénézőhöz idén az első negyedévben, a Nielsen Közönségmérés Kft. teljes népességre vonatkozó adatai szerint. A reklámok által elért nézők arányát nálunk is elterjedt angol szakmai kifejezéssel Gross Rating Point (GRP) mutatják.

A GRP azt fejezi ki, hogy egy reklám szpot sugárzásai hány kontaktust értek el a vizsgált célcsoport tagjai körében. Mivel egy-egy nézőt többször is elérhet a reklám, a GRP mutatójának összege túllépheti a 100 százalékot. Számolásánál összeadják a reklám minden egyes sugárzása során elért közönségét.

Élelmiszerek közül szeletes csokoládé és puding/tejalapú desszert vezeti a rangsort, ahogyan a tavalyi első három hónap során is. Idei eddigi mutatóik 10 802 illetve 9 637 százalék. Feljött viszont a harmadik helyre a gyümölcslé, amelynél a 6 480 százalék közel négyszer annyi, mint az előző év hasonló időszakában. Az adatok minden kategóriánál a teljes népességre vonatkoznak.

Az említett három termékcsoportot követi az idei első negyedéves toplistán sorrendben a joghurt/kefír, édes keksz/ostya, rágógumi, tea, macskaeledel valamint bonbon majd kávé.

A teljes népesség napi tévénézéssel töltött idejének mindössze 1,2 százalékát, átlagosan 3,6 percet fordított időben eltolt televíziós tartalomra (Time-shifted Viewing, TSV). A legnagyobb arányt a 18-49 éves korosztály érte el 1,6 százalékkal.

(Forrás: Trade magazin / Nielsen)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője