2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Milliószámra esszük a kakaós csigát

2016-03-18 1495

kakaos csigaA Magyar Pékszövetség becslései szerint 90 millió kakaós csigát fogyasztunk évente. Mindez azért aktuális, mert a szövetség indított egy pályázatot a Legjobb Kakaós Csiga címért. Így, csupa nagybetűvel. A szakmai zsűri pedig hagyományos kategóriában a püspökladányi Kiscipó Kft.-t díjazta az első hellyel – számolt be az index.hu.

A legkreatívabbnak a fehér csokiba mártott naranccsal, aszalt szilvával és marcipánnal díszített sokorópátkai Pedro Pékség csigája bizonyult.

"Azért készítettük el a legjobb kakaós csiga pályázatot, mert ezzel szerettük volna felhívni a figyelmet a jó minőségű hazai péktermékekre, illetve azokra a magyar pékekre, akik minden nap hajnalban kelnek, hogy friss pékáru kerülhessen reggel az asztalunkra" – ismertette Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a pályázat célját.

A Magyar Pékszövetség becslései szerint évente 860 000 tonna kenyeret és péksüteményt sütnek a hazai pékségek, kakaós csigából pedig mintegy 90 millió darabot vásárolunk.

(Forrás: index.hu)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője