2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Húsvétkor továbbra is a csokinyúl a sláger

2016-03-07 1437

Jelentősen bővül az élelmiszerek eladása húsvétkor, az idei húsvéti költekezés az élelmiszerek forgalmában az előző évek adatai szerint mintegy 50-60 milliárd forintos többletet jelenthet – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére. Hozzátette, a húsvét az év első olyan ünnepe, amely megnöveli az élelmiszervásárlásokat.

Jelezte: 2015-ben 3,4 százalékkal nőtt a teljes élelmiszerpiac. Húsvéti édességekből közel 4 milliárd forintért, mintegy 844 tonna csokoládé nyulat, tojást és egyéb ünnepi édes ajándékot adott el a kiskereskedelem a tavalyi húsvéti, három hónapos időszakban – közölte a Nielsen piackutató az MTI-vel. Értéket tekintve 2 százalékkal, mennyiség szempontjából 10 százalékkal csökkent a forgalom az édességek piacán, a tavalyelőtti húsvéti szezonhoz képest.

Az édességek között továbbra is nyúl és tojás figurák dominálnak. A szezonális édességek teljes, forintban mért forgalmából a csokoládé nyúl piaci részesedése 41 százalék, a csokoládé tojás mutatója pedig 39 százalék maradt. Utánuk, szintén érték szempontjából, a múlt évi szezonban a hagyományos és a speciális húsvéti csomag következett, együttesen 10 százalékkal, ahogyan egy évvel korábban is. Az egyéb csokoládé figurák, a kacsa, bárány és csibe aránya 7 százalékot ért el a múlt évben és azelőtt is. A játékot is tartalmazó ajándékcsomagok 3 százalékos részesedést értek el a legutóbbi két szezonban.

A Nielsen szerint folytatódott az a trend, hogy a fogyasztók egyre inkább a magasabb minőségű, tejcsokoládéból készült figurákat részesítik előnyben. Tavaly a vevők a húsvéti édességekre kiadott pénz 85 százalékát költötték tejcsokoládéra, ami 3 százalékponttal meghaladja a tavalyelőtti arányt.

A húsvéti édességek teljes értékben mért forgalmából a hipermarketek részaránya 3 százalékpontot emelkedett, és elérte az 50 százalékot. A diszkontok mutatója 25 százalékról 23-ra, míg a lánchoz tartozó többi üzleté 25-ről 24 százalékra csökkent. Az önálló boltokra stabilan 2 százalék, míg a drogériákra 1 százalék jutott – közölte a Nielsen.

(Forrás: MTI)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője