2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Világmárkák költöztek Székesfehérvárra

2014-12-12 1385

2014. szeptember 19-én ünnepélyes keretek között átadták a Mondelez kibővített székesfehérvári gyáregységét. A beruházásnak köszönhetően a világon kizárólag itt készülnek a Milka és a Cadbury TUC, LU illetve Ritz kekszes csokoládészendvics-termékei. Három év alatt több mint 11 milliárd forintot fektetett a Mondelez a Győri Keksz székesfehérvári csokoládéüzemének fejlesztésébe.

Három új gyártósort telepítettek a gyárba, melyek döntően exportra, de immár a hazai piacra is termelik a kizárólag Székesfehérváron előállított Milka és Cadbury csokoládé-keksz szendvicstermékeket. A 100% önerőből megvalósított új beruházás mintegy 350 új munkahelyet teremtett a térségben.

A Mondelez a gyártósorokon kívül új csokoládésilóval és csomagoló-, illetve alapanyagraktárral is bővítette az üzem területét. A három ütemben megvalósult új beruházás 70 százalékkal növelte a gyártókapacitást.

(Forrás: Trade Magazin)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője