2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A Ferrero Rocher az egyik kedvenc csokis desszertem, azonban tejtartalma miatt jó ideje nem fogyasztom. Szerencsére a mogyorós csoda házilag is elkészíthető, és bár formára nem, de ízben maximális mértékben hozza az eredetit.
Mutatós és nagyon finom ez a piskótatekercs, amely így készítve biztos, hogy repedésmentes, szépen szeletelhető lesz.
Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.
Sződligeten a kalendáriumi ablaknyitások és a gyertyagyújtás mellett idén már tizennegyedik éve a Mézeskalácsfalu elkészítése és kiállítása is az adventi időszak fontos részét képezi. November 27. és január 6. között bárki megtekintheti az ünnepi édességből készült alkotásokat.
A megnövekedett költségeket rengeteg szolgáltató nem tudja kifizetni, így fordulhat elő az is, hogy egy 130 éve nyitott cukrászda bezárja kapuit Budapesten. Bezárt a Hauer Cukrászda, ugyanis nem bírták a megnövekedett költségeket.
Te is olyan vagy, mint Gombóc Artúr: mindegy, milyen csoki, csak jöjjön? Ha ismered is a finomságot, töltsd ki kvízünket, hogy megtudd, mennyire! Lássuk, amellett, hogy eszed, ismered-e a csokoládéfajtákat!
Pillanatok alatt elkészíthető, és még annál gyorsabban is bemajszolható. Diós kifli, most porcukor helyett csokival! :)
Az adventi időszakhoz köthető üreges csokoládé Mikulás-figura népszerűsége évről évre töretlen a vásárlók körében, ebből a termékből évente közel 8 millió darabot értékesítenek a magyarországi piacon - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Hiába, hogy a szaloncukor ára az előző évi brutális növekedés után idén is sokat drágul, a vásárlók azért tudnak spórolni a karácsonyi készülődéskor. A Pénzcentrum most az egyik hazai hiper kínálatában talált olyan sajátmárkás terméket, amit egy legendás (és drága) magyar édességgyártó eredeti receptúrája alapján készítenek, viszont végeredményben 70 százalékkal olcsóbban kapható a polcokon, mint a gyártói márkás termék. Elég sokat lehet tehát spórolni.
A nespresso és a világhírű cukrász- és csokoládémester, Pierre Hermé közös kapszulakollekciójával indul a karácsonyi időszak. Az exkluzív kávék és édességek kifinomult ízei különleges kóstolási élményeket és a kényeztetés felhőtlen örömét ígérik.
A forró csoki világszerte közönségkedvenc, kicsik és nagyok közt egyaránt. Egy mesésen illatos, fűszeres és selymes változatért ezt a receptet készítsd el!
Gasztronómiai mérföldkő Menyhárt Attila mestercukrász szereplése, aki a világ legjelentősebb cukrászati versenyén, a World Chocolate Mastersen, Párizsban a döntőig jutott. Ezelőtt soha nem sikerült még magyarnak, sőt kelet-európainak sem a legjobb 18 közé kerülnie.
Felejthetetlen ajándékkal lephetik meg december 6-án a szülők és a nagyszülők a gyermekeket, a Mikulás ugyanis kérésre bárkinek a postaládájába eljuttat egy névre szóló borítékcsomagot. A levélben a Mikulás személyes üzenete mellett ott lapul egy jó gyermek tanúsítvány, ami kikerülhet a gyerekszoba falára. Hogy az ajándék még különlegesebb legyen, a Mikulás elrejt egy színezőt és egy süti receptet is a küldeményében, és a szülőkre is gondolt, hiszen a nyomtatott karácsonyi kívánságlistából a kitöltés után a lehető legegyszerűbben tudhatják meg, mire is vágyik a gyermekük titokban.
Új gyártócsarnokkal bővült az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyára, a beruházással kétszeresére nő a pálcikás Magnum jégkrémek gyártókapacitása az üzemben - tájékoztatta az MTI-t az Unilever Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója.