2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

A meleg miatt szenved a híres svájci csokigyár

2016-01-29 1522

Elemzők által vártnál kevésbé nőtt a svájci Lindt und Sprüngli csokoládégyár tavalyi forgalma a lanyha globális gazdasági növekedés és a túl meleg nyár miatt. A vállalat csütörtöki közlése szerint a tavalyi forgalom 7,9 százalékkal, 3,65 milliárd svájci frankra (1 svájci frank 288 forint) emelkedett.

A Reuters által megkérdezett elemzők ennél nagyobb, 3,74 milliárd frank forgalomra számítottak. A Lindt und Sprüngli 6-8 százalékkal tervezte növelni tavaly értékesítését.

A cég szerint 2015 a nagy bizonytalanságok éve volt. A vállalat közleménye szerint az erős frank, a csokoládékészítéshez szükséges nyersanyagok magas ára, az olajexportáló országok gyenge devizaárfolyamai, a deflációtól és a munkanélküliségtől való félelem és a terrorista fenyegetések közvetett hatásai mind befolyásolta a forgalmat, aminek nem tett jót a túl meleg nyár sem.

A Lindt und Sprüngli március 8-án ismerteti tavalyi profitjára vonatkozó adatait.

(Forrás: Napi.hu)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője