2026. április 27., hétfő - Zita

Archívum

Miért jó gondolatban csokit enni?

2011-03-08 3242

Ha gondolatban elfogyasztunk egy nagy finom tábla csokit, biztosan nem hízunk meg tőle, de jóllakhatunk – derült ki egy amerikai vizsgálat során. A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint – melyet a Science című szaklapban mutattak be – az étkezés részletes elképzelése csökkenti az étvágyat.

Eddig nemcsak a laikusok, hanem a tudósok körében is az a felfogás uralkodott, hogyha elképzelünk egy kívánatos étket, az csak növeli az étvágyat. Úgy vélték, hogy az étel körül forgó gondolatok is hasonló idegi folyamatokat indítanak el, mint amelyek étkezés vagy az étel látványa, illetve illatának észlelése során lépnek mozgásba.

A pittsburghi eredmények szerint azonban a dolog sokkal bonyolultabb: a kósza gondolat növeli az éhséget, viszont ha részletesen és alaposan képzeljük el az étel elfogyasztását, akkor bizony csökken az étvágy.

Carey Morewedge, a kutatás át, vezetője és munkatársai néhány önkéntest megkértek, képzeljék el, hogy csokidrazsét esznek. Egy másik csoportnak meghatározott számú érme bedobását kellett elképzelnie. Végül mindkét csoportnak felkínálták a csokibonbont: aki korábban gondolatban már elfogyasztotta az édességet, az ezúttal kevesebbet vett. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy ők habituáltak, azaz hozzászoktak már az étvágy ingeréhez.

"A habituáció ebben az esetben olyan alapvető folyamat, amely meghatározza, mennyit fogyasztunk, mikor hagyjuk abba, és mikor térünk át másfajta étel fogyasztására" – mondta el Joachim Vosgerau, a kutatásban részt vevő professzor.

"Bizonyos szinten a tapasztalás egyszerű elképzelése is pótolja a valódi élményt. A mentális cselekedet és a tényleges tett illetve tapasztalat között úgy tűnik, kisebb a különbség, mint azt eddig feltételezték" – vélekedik Vosgerau.

(Forrás: Mti)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Megvan Európa csokifővárosa

Megvan Európa csokifővárosa

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

Budai Palacsinta Piknik, 2026 május 15-17.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője