2024. március 29., péntek - Auguszta

Hírek

UVC-lámpa, maszk és C-vitaminos csoki az idei sláger

2020-11-10 852

Az idei év sok szempontból rendhagyónak bizonyult, és mostanra borítékolható, hogy a karácsonyi időszak sem a megszokott módon alakul.

Ám a home office sem lehet akadálya annak, hogy a cégek méltóképp köszönjék meg az alkalmazottaiknak és a partnereiknek az együttműködésüket. Ehhez pedig olyan céges ajándékok dukálnak, amikre korábban gondolni sem mertünk.

Későbbre tolódhat idén a karácsonyi ajándékok kiküldése a cégeknél: általában már szeptember-október környékén megszervezik, hogy ki mit kapjon, ám ebben az évben sokan csak novemberben adják le a rendelésüket. Ennek oka a koronavírus-járvány, ami sokakat arra késztet, hogy elsőként a marketing-költségkeretükből próbáljanak lefaragni – ez azonban a korábbi válsághelyzetekből kiindulva sem bizonyulhat nyerő stratégiának.

Jelenleg minden eddiginél fontosabb lehet a céges összetartozás erősítése, ahogy a partnerek felé mutatott törődés is – mondta Mátrai Mariann, a céges ajándékozás szakértője.

„Vírusölő” ajándékok

A szakértő kiemelten ajánlja a C-vitaminos csokit mint logózott céges ajándékot, amivel a koronavírus elleni védekezést is segíthetjük. Mellette olyan klasszikusok is a csomagba kerülhetnek, mint a logóval ellátott bonbon vagy szaloncukor. De nem csupán az édesség lehet praktikus ajándék, amivel a munkavállalók egészségét védjük: az UVC-lámpás, logóval ellátott fertőtlenítő készülék épp olyan jó ötlet, mint a céges maszk. Utóbbival megjelenési felületet is biztosítunk, hiszen a megajándékozott nyilvános helyeken hordja.

„Évről évre népszerűbbek a nem tárgyi jellegű ajándékok is, mint a különböző szabadidős tevékenységekre felhasználható voucherek. Ha például egy online elérhető rendezvényhez vagy egyéb felülethez biztosítunk hozzáférést, akkor az illetőnek el sem kell hagynia az otthonát ahhoz, hogy élményben részesüljön” – árulta el Mariann.

„A statisztikákból kiderül: az emberek 85 százaléka szeret ajándékot kapni, így mellélőni garantáltan nem fogunk vele. És ez nem csak a karácsonyi időszakra érvényes: a munkavállalók időről időre értékelik, ha ilyen apró elismerésekkel köszönjük meg nekik az egész éves kitartást” – mondta Mariann, aki a cegesedesseg.hu és a gift-house.hu szakértőjeként már 25 éves rutinnal rendelkezik a céges ajándékozás területén.

Idén nehezebb a logisztika is

A home office természetesen ezen a téren is különlegesmegoldást igényel, hiszen – a korábbiakkal ellentétben – sok munkáltató nem oszthatja ki az irodában a karácsonyi csomagokat. Kedves gesztus ugyanakkor az is, ha névre szólóan, akár üdvözlőkártyával ellátva postázzuk ki az ajándékot a munkavállalóknak, netán a partnereinknek. Ez történhet futárszolgálattal, ám egy-egy nagyobb vállalat esetében ez kihívások elé állíthatja a logisztika szervezésével megbízott kollégákat. Egyes ajándékgyártók – köztük Mariann cége – a szállítás megszervezését is vállalják, ebben az esetben a kiküldéssel a megrendelőnek már nincsen teendője.

„Tovább fokozhatja a törődés, figyelmesség érzetét, ha ugyanazon a napon kapják meg az érintettek az ajándékokat. Azt pedig mindenki értékeli, ha névre szóló meglepetést kap: például egy feliratos bögrét, kulacsot vagy gravírozott tollat, természetesen ellátva a cég logójával. A home office-ban szervezett megbeszéléseken ezek a tárgyak az összetartozás szimbólumává válhatnak. Online rendezvény esetén is jól használható ez a megoldás” – emeli ki Mátrai Mariann.

„Karantén” a csomagoknak is

Jó választásnak számítanak akár a munkaeszközök, akár azok a hétköznapokban nélkülözhetetlen tárgyak, amelyek az otthoni komfortotnövelik, esetleg egyidejűleg mindkettő. Ám attól sem kell visszariadnunk, hogy édességet küldjünk ebben az időszakban: a szavatosságuk a legritkább esetben jár le néhány nap alatt... Ha pedig az ajándékozott egy ideig a bejárat előtt „pihenteti” a csomagot, azzal minimálisra csökkentheti annak esélyét, hogy bármiféle kórokozóval érintkezzen. A futárszolgálatoknál egyébként is komoly előírások vannak érvényben a kiszállításra, illetve a csomagok átadására vonatkozóan.

(Csokoládé Világ)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details