2025. augusztus 19., kedd - Huba

Archívum

Napi két kockával a vérnyomás csökkenthető

2007-07-02 3265

A magas kakaótartalmú csokoládék egészségügyi hatása eddig is ismert volt, most viszont olyan kutatást is végeztek, amely a menniységre irányul. A kölni klinikán végzett vizsgálatok után megállapították, hogy napi két kocka, legalább 50% kakaótartalmú csokoládéval már csökkenthető a vérnyomás más káros hatások nélkül.

A kakaó érrendszerre gyakorolt pozitív hatását ugyan ismerték az orvosok, ám a zsír-és cukortartalom miatt nem volt tisztázott, mennyit is érdemes fogyasztani a minőségi csokolédékból, hogy a kívánt hatás mellett ne nővelje a vércukor vagy a vérzsír szintjét. 

A vizsgálatokat egyelőre kis számban végezték el – 24 nő és 20 férfi –, a résztvevők egyik csoportja 18 héten át napi 6,3 grammnyi, természetes enzimeket tartalmazó étcsokoládét, a másik pedig ugyannyi, enzimek nélküli tejcsokoládét fogyasztott. Tizennyolc hét alatt az első csoport vérnyomásának felső értéke 3 százalékkal, az alsó érték pedig 2 százalékkal csökkent, miközben a testsúly, a koleszterin- és vércukorszint nem nőtt.

"Első pillantásra ez a csökkenés igen csekély, de ha mindenkinek ennyivel csökkenne a vérnyomása, a szív- és keringési betegségek okozta halálesetek száma öt százalékkal esne vissza" – mondta a kutatást végző orvos, dr. Taubert. A "gyógymód" ergyébként nemcsak kellemes, hanem költségkímélő is, ugyanis nem az ára, hanem a kakaótartalma a meghatározó az édességnek.  

(Csokoládé Világ)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Rétesutca Fesztivál, 2025. augusztus 9.

Rétesutca Fesztivál, 2025. augusztus 9.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

More details
Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

Elárasztotta a Balatont a nutellás lángos

More details
Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

Melyik a legegészségesebb fagylalt? A dietetikus elmondja

More details
Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

Cukorfalat Fesztivál, 2025. június 28.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

Csintalan Palacsinta jótékonysági fesztivál, 2025. június 7.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője