2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Újra nyert a Sweetic manufaktúra

2016-08-24 1921

sweetic2016A tavalyi év nagyszerű eredményei után idén is komoly elismerésnek számító díjakkal tért haza a Sweetic csokoládé manufaktúra a legnagyobb gasztronómiai versenyről, a Great Taste Awardsról. Az újabb sikerek és a közelmúltbéli tendencia alapján kijelenthető, hogy lassan édesség nagyhatalommá fog válni Magyarország.

Az évente megrendezett Great Taste Awards az egyik legnagyobb, de mindenképpen a legszigorúbb nemzetközi gasztronómiai verseny. Ételkritikusok, Michelin csillagos éttermek séfjei és patinás áruházak beszerzési igazgatói tesztelik és választják ki vakkóstolással a 10 000 benevezett élelmiszer közül a legjobbakat.

A Sweetic csokoládé manufaktúra – a tavalyi év két kitüntetett terméke után – idén újra nevezett a megmérettetésre. Mindkét édességüket díjazták, ráadásul az „5 fűszeres” bonbonjuk a saját kategóriájában az idei év legmagasabb elismerését nyerte el. A 2 csillaggal jutalmazott pralinéban a bírák szerint „az ízek jól egyesülnek, miközben semelyik fűszer sem dominál, de mindegyik külön-külön is érvényesül.” Másik kitüntetett bonbonjuk a kókusz, mangó és passiógyümölcs ízesítésű volt, így már összesen 5 nemzetközileg elismert édesség szerepel a palettájukon.

„A nemzetközi díjaknak természetesen mindig örülünk, mert fontos visszajelzések számunkra, de az idei eredményt az teszi még különlegesebbé, hogy a kitüntetett termékek vásárlói vélemények és ötletek alapján lettek kiválasztva” – árulta el Zala Judit csokoládémester.

„A magyar csokoládékészítő szakma mára nagyon magas szintre jutott, több hazai manufaktúra is egyértelműen megállja a helyét a világ élvonalában. A közeljövő célja, hogy ezt az emberekben is tudatosítsuk itthon” - mondta a tervekről Zala Viktor, a cég ügyvezetője, aki nem zárja ki a lehetőségét annak sem, hogy a hazai manufaktúrák együttműködve lépjenek fel a minőségi édességek hazai népszerűsítése érdekében.

A mindössze 3 éve alapított Sweetic manufaktúra sikerei mellett jól megfigyelhető tendencia, hogy a londoni székhelyű versenyen egyre több magyar résztvevő is indul, ami a díjak növekvő számán is látszik.

(Forrás: Sweetic)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

More details
Zuhanórepülésben a kakaóbab ára, a csoki mégis tovább drágul

Zuhanórepülésben a kakaóbab ára, a csoki mégis tovább drágul

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

More details
Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője