2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Hova vezet a Nutella-függőség?

2016-03-25 1533

Bár biztosan sokan képesek együtt érezni szegény Max Krusével, úgy látszik, a profi futball világában a mérhetetlen mennyiségű cukorhoz való ragaszkodás jóval nagyobb problémát jelent, mint egy átlagember esetében. Köznevetség tárgya lett, fogyókúrára fogták és még pályára sem léphetett.

A BBC tudósítása szerint a Wolfsburg egyik focistája, Max Kruse nem csak kimaradt a német válogatottból, de még bírságot is fizetett, amiért túl sok Nutellát evett. Illetve a Nutella nyilván csak a kiindulási pontja volt a történetnek. A szövetségi kapitány számára valószínűleg nagyobb súllyal esett latba Kruse pókerszenvedélye és az a tény, hogy a csatár konfliktusba keveredett egy újságíróval, elvette a nő mobiltelefonját, mert szerinte az engedélye nélkül fényképezte le egy berlini mulatóban.

Krusével azonban már korábban is gondok voltak, a Wolfsburg igazgatója Klaus Allofs kénytelen volt vele elbeszélgetni a diétájáról a klub téli edzőtáborában. Az a célunk, hogy a játékosaink a legjobb teljesítményt nyújtsák. Maxnak változtatnia kell néhány dolgon" – nyilatkozta Allofs a Bildnek, és a lap szerint Kruse kénytelen volt hetekre feladni szenvedélyét. Ráadásul azt is el kellett viselnie, hogy a német média köznevetség tárgyává tegye a csokoládés-mogyorós édes krém iránti rajongása miatt.

(Forrás: Origo.hu)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője