2025. október 3., péntek - Helga

csokifesztAz ország minden részéből érkező csokoládék kiállításán és vásárán az érdeklődők személyesen találkozhatnak a magyar kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel, és vásárolhatnak rengeteg különleges csokoládéból. Idén is a sokak által kedvelt csokoládé-szökőkútból tejcsokoládéjába lehet pillecukrot mártogatni.

bagatechA BaGaTech Nemzetközi Sütőipari, Cukrászati és Gasztrotechnikai Szakkiállítást 2014-ben a piaci szereplők azon igénye alapján hozták létre, hogy olyan megújuló és Magyarországon eddig még egyedülálló rendezvényre van szükség, amely a pékszakmában és cukrászatban dolgozók mellett, a vendéglátóipar szakembereinek is szól.

A tavalyi Csokifesztivál legnagyobb sikert arató programja, az őrületes csokiszobrász show idén sem maradhat el. Emellett belga csokival vonják be Európa legerősebb és egyik legértékesebb Ford Mustangját a szegedi Csokifesztiválon! A Szegedi Csokifesztivál szervezői több, mint 250 kg csokoládéval vonnak be egy közel 1.100 lóerő teljesítményű Mustangot.

csoki1Ajándékozd meg szeretteidet saját készítésű bonbonokkal vagy táblás csokival! Kézműves foglalkozásunkon most te is megtudhatod, hogy készül a csokoládé, ajándékozd meg szeretteidet saját készítésű bon-bonokkal, vagy táblás csokival. A foglalkozáson való részvétel csak korlátozott számban, bejelentkezés alapján lehetséges.

2016. január 29-31. között igazi multikulturális örömünnepet tartanak Budapest szerte a koffein szerelmeseinek. Az egész hétvégés városi események az ínyenceknek, az egyszerű ízek kedvelőinek és minden koffein rajongónak szólnak, teljesen kortalanul. A Gombóc Artúr Csokigaléria utolsó helyszínként az édesszájúaknak kínál több órás izgalmas gasztroélményt.

Elemzők által vártnál kevésbé nőtt a svájci Lindt und Sprüngli csokoládégyár tavalyi forgalma a lanyha globális gazdasági növekedés és a túl meleg nyár miatt. A vállalat csütörtöki közlése szerint a tavalyi forgalom 7,9 százalékkal, 3,65 milliárd svájci frankra (1 svájci frank 288 forint) emelkedett.

Az üzlet filozófiája: mindenből a legjobbat, és még annál is többet. Ez természetesen a gourmet üzlet édességkínálatára is igaz. A Deliziában kapható belga csokoládékülönlegességek, omlós angol kekszek, kávéízesítő szirupok, bio teák és kávék egytől egyik kiváló minőségű termékek, melyek nem csak a konyhaszekrényben, de egy különleges ajándékkosárban is helyt állnak.

Egy matematikus hallgató kidolgozta a csokiszökőkút viselkedésének a magyarázatát, megválaszolva azt a kérdést, hogy a lehulló édesség által kialakított függöny miért hajlik befelé, ahelyett hogy függőlegesen lefelé tartana. Adam Townsend vizsgálati eredményeit az European Journal of Physics című szaklap hozta le.

A Snickers kreatív kampányában 21 jelzőt tett a csokik csomagolására. A tipográfia Snickers stílus, a szöveg meg éhségtünetek, kellemes csipkedő stílusban. A feliratok között ilyen jelzőket olvashatunk: nehezen kezelhető, félbolond, zsörtölődő, zavart, ingerlékeny, túlérzékeny, hisztis, türelmetlen, nyavajgós, mogorva rebellis, lusta, dráma mama, hercegnő...

A 2015-ös karácsonyi szezonban 31 millió darab üreges csokoládéfigura készül a Nestlé diósgyőri gyárában, mely az elmúlt öt évben megduplázta a legyártott karácsonyi üreges csokoládék számát. A cég 30 százalékos piaci részesedésével továbbra is piacvezető a hazai üreges csokoládé piacon. Az itt készült termékek 90 százalékát a világ 22 országába exportálják.

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Milyen íze van ma a legendás utasellátó csokirolónak?

Milyen íze van ma a legendás utasellátó csokirolónak?

More details
Jön a Kávé Napja + Amatőr Barista Bajnokság, 2025. október 4.

Jön a Kávé Napja + Amatőr Barista Bajnokság, 2025. október 4.

More details
Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based

Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based

More details
Várják a balatoni cukrászok jelentkezését a Balaton sütije versenyre

Várják a balatoni cukrászok jelentkezését a Balaton sütije versenyre

More details
A Milkát is utolérte a zsugorfláció, de a fogyasztóvédelem beperli a gyártót

A Milkát is utolérte a zsugorfláció, de a fogyasztóvédelem beperli a gyártót

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Botrány az ország tortája miatt

Botrány az ország tortája miatt

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője