2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Megalakult a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség

2016-06-16 1824

Megalakult a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) – közölte Rebrus Csaba, az új szervezet elnöke közleményben az MTI-vel. A szövetségnek négy szekciója van: cukrász; csokoládé; nemzeti értékek, lekvár, méz, hungarikum, illetve élelmezési, egészségügyi szekció.

A tájékoztatás szerint a szövetség legfontosabb célkitűzései között szerepel például a helyi és a hazai piac védelme, a kis- és középvállalatok, illetve a helyben gyártott termékek készítőinek megerősítése, a termékek piacra juttatásának segítése, továbbá a multinacionális édesipari kínálat alternatívájaként a belföldi kis- és közepes cégek termékeinek piaci támogatása.

Az érdekvédelmi szervezet nemcsak a gyártók, hanem a kereskedők képviseletét is ellátja, illetve összefogja a csokoládé és az édesipar kommunikációját, elősegíti az oktató és a nevelő munkát, a szakmai képzést, és a lakosság tájékoztatását. Ez utóbbi a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében is fontos.

A közlemény idézi Pataki Ádámot, a cukrász szekció vezetőjét, aki szerint az utóbbi években újból előtérbe került a minőségi sütemények vásárlása, illetve gyártása, amiben a magyar cukrászatok kiemelkedő eredményeket érnek el.

Szoboszlai Zoltán, a nemzeti értékek szekció vezetője szerint a kiemelt nemzeti gasztronómiai érdekek megvédése egyre fontosabb, hiszen a magyar édesipar büszkeségeit és azt a szakmai örökséget és tudást, amely az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, az egész Kárpát-medence területén meg kell védeni.

(Forrás: MTI)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője