2025. október 21., kedd - Orsolya

Nagy bajban lehet a svájci csokoládé híre, a jelek szerint ugyanis Ghána kormánya nem akad több kakaóbabot adni a országnak, mely óriáiról és híresen minőségi csokoládéjáról híres.

A csokit Kínában készítik, ez pedig sokaknak nem tetszik. Az ügy TikTokon robbant ki – írja az Index. Emlékeztettek: egy felhasználó megmutatta a csoki csomagolását, majd feltette a költői kérdést, hogy a többiek tudták-e, hogy a „Snickerst már nem is Ausztráliában gyártják”?

Mindössze 3 hozzávalóból mesés csokitortát készíthetsz, és még liszt sem kell bele. Senki nem hiszi el, hogy ezt a mennyei csokitortát milyen kevés hozzávalóból elkészítheted, ráadásul pár perc munka van csak vele. Belül fantasztikusan puha, szinte szétolvad a szádban. Nagy előnye még, hogy liszt sem kell bele. A siker titka a jó minőségi csokoládé. Az állaga hasonlít a brownie-ra. Ilyenkor friss gyümölcsökkel vagy fagyival kínáld.

Habár a hamburgert az amerikai gasztronómia egyik alappilléreként tartjuk számon, ez az étel a németirszági Hamburgból származik, ahol a mai hamburgerekhez hasonló szendvicseket ár a 19. században is forgalmazták. Ez a nap az evés élvezetéről szól: kóstoljunk meg mi is egy szaftos hamburgert!

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete jubileumi, tizenötödik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt.

A csokoládé felfújt, azaz a souffle, elég ismert édesség világszerte. Millió egy recept alapján készítik el az emberek, de ezek közül nagyon sok recept tévedés. A souffle-nak egyetlen egy szabálya van, de ezt viszonylag nehéz kivitelezni: a belseje legyen tökéletesen folyós.

120 éves a Milka csokoládé: a jubileumot Magyarországon nem mindennapi közösségimédia-kampánnyal ünnepli a márka, melyben hírességek teljesítik a rajongók kívánságát. A Milch és Kakao (tej és kakaó) szavak összeolvasztásából született márkanévhez kapcsolódó ikonikus lila tehén grafikáját magyar grafikus alkotta.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Győr városi rangra emelésének 750. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett a jubileumi év tortájának elkészítésére „Győr 750 Születésnapi torta” elnevezéssel.

Anna egyszer felgyújtotta a konyhát, Mariann tart a robotgépektől. Peller Anna és Peller Mariann az ország egyik legismertebb testvérpárja, akik nem csak a színpadon, és a kamera előtt mozognak otthonosan, hanem a konyhában is. Ehhez kiváló alapokat kaptak: a nagymamájuktól.

Mi köti össze ezeket az omlós, puha, és nagyon gyorsan összeállítható kekszeket? A CSOKOLÁDÉ. Nem igazán ismerünk olyat, aki nem szereti, amit tökéletesen megértünk!

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Kirobbanó, interaktív tortát kóstolhatnak meg a Cinemira Filmfesztivál látogatói

Kirobbanó, interaktív tortát kóstolhatnak meg a Cinemira Filmfesztivál látogatói

More details
Édes Napok Budapesten, 2025. október 17–19.

Édes Napok Budapesten, 2025. október 17–19.

More details
Kürtőskalács Fesztivál, 2025. október 10-12.

Kürtőskalács Fesztivál, 2025. október 10-12.

More details
Milyen íze van ma a legendás utasellátó csokirolónak?

Milyen íze van ma a legendás utasellátó csokirolónak?

More details
Jön a Kávé Napja + Amatőr Barista Bajnokság, 2025. október 4.

Jön a Kávé Napja + Amatőr Barista Bajnokság, 2025. október 4.

More details
Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based

Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based

More details
Várják a balatoni cukrászok jelentkezését a Balaton sütije versenyre

Várják a balatoni cukrászok jelentkezését a Balaton sütije versenyre

More details
A Milkát is utolérte a zsugorfláció, de a fogyasztóvédelem beperli a gyártót

A Milkát is utolérte a zsugorfláció, de a fogyasztóvédelem beperli a gyártót

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője